Hónapok óta halott, de csak most derült ki! Forró Tamást gyászolja az ország - Felfoghatatlan ami történt
Forró Tamás április 17-én töltötte volna be 76. életévét.
Meghalt Forró Tamás, oknyomozó újságíró, televíziós és rádiós riporter, a 80-as, 90-es évek meghatározó médiaszemélyisége. A rádióban kezdte, de végül a televíziózásban találta meg az útját, és aratott sikereket, főleg a Napkeltéből ismerhetjük, ahol Havas Henrikkel dolgozott együtt.
Hosszú évek óta eltűnt a képernyőről, a közéletből Forró Tamás. Az egykori zseniális rádió-, később televíziós riporter, aki Havas Henrikkel alkotott elválaszthatatlannak tűnő párost a Napkelte műsorában. A legkiválóbb oknyomozó riporterek között tartották számon, ráadásul a nők első számú kedvence volt a sármos tévés, de tagadhatatlan, voltak különös ügyei is, amelyek után szépen lassan kikopott a televízióból: emlegettek III/III-as ügynökként, a Kádár-rendszer kiszolgálójaként, valamint a legendás brókerbotrány, a Kulcsár Attila-ügy egyik szereplőjeként is, s az emlékezetes Postabank-ügyben Princz Gábor mellett is fel-felbukkant a neve.
Hónapokig titokban maradt Forró Tamás halála – az egykori televíziós riporter március óta nincs már az élők sorában. A Magyar Televízió egykori sztárriporterének halálhírét Havas Henrik erősítette meg.
Forrás
Forró Tamás április 17-én töltötte volna be 76. életévét.
Forrás