Dráma! Autóbalesetben meghalt a válogatott focista, Szoboszlai Dominik csapattársa - Döbbenten áll a világ a tragédia előtt
Egy autóbalesetben életét vesztette a 28 éves Diogo Jota, a Portugál válogatott és a Liverpool futballistája – közölte spanyol lapértesülések alapján a Sky News csütörtökön. Zamora tartományban történt a karambol, amiben Jota két évvel fiatalabb testvére, André Felipe, a portugál másodosztályű Penafiel focistája is meghalt.
A baleset az A-52-es autópálya 65-ös kilométerénél történt, Sanabria közelében, pár kilométerre a portugál határtól. A Zamorai Tartományi Tanács X-oldalára is kitettek pár részletet a balesetről, eszerint az autójuk kigyulladt, a tűz a növényzetre is átterjedt.
Úgy tudni, éjszaka utaztak a testvérek, az általuk használt Lamborghini előzés közben defektet kaphatott, lesodródott az útról, felborult, majd kigyulladt – írja a spanyol As. Hiába értek ki a polgárőrök, mentők és tűzoltók, nem tudták megmenteni a két férfi életét.
Életút Portugáliától Angliáig
A Marca azt írja a csatár Jotáról, hogy 2020-ban igazolt a Liverpoolhoz a Wolverhamptontól 44,7 millió euróért. Azóta 182 meccsen játszott a Pool színeiben, ezeken 65 gólt szerzett és 26 gólpasszt adott. Három fontos trófeát is nyert a csapattal: 2025-ben a Premier League-et, 2022-ben az FA-kupát és a Ligakupát. Anglia előtt játszott az Atléticóban, a Paços Ferreirában és a Portóban is.
A szeptembertől a magyarokkal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő portugál válogatottban 2019-ben mutatkozott be, 49 találkozón 14-szer volt eredményes és két Nemzetek Ligája-sikert ünnepelhetett a csapattal – írja róla az MTI.
Diogo Jota bő egy hete, június 22-én házasodott össze feleségével, Rute Cardosóval. A párnak három gyereke született már az esküvőjük előtt, a négyéves Denis, a kétéves Duarte és egy hét hónapos kislány, akinek nem tudni a nevét még.
Jotáról azt írja a Sky News, hogy szenvedélyes videójátékos volt, akinek e-sport csapata is volt, a Twitchen is rendszeresen streamelte, ahogy játszik.
Részvétnyilvánítások
Diogo Jota egykori klubja, a Porto az X-en emlékezett meg volt játékosáról. Azt írták, gyászolja a klub Jotát, megrendüléssel és mély sajnálattal fejezik ki őszinte részvétüket Jota és testvére, André Silva családjának és barátainak, aki szintén sportolójuk volt az ifjúsági csapatban.
Forrás
Egy autóbalesetben életét vesztette a 28 éves Diogo Jota, a Portugál válogatott és a Liverpool futballistája – közölte spanyol lapértesülések alapján a Sky News csütörtökön. Zamora tartományban történt a karambol, amiben Jota két évvel fiatalabb testvére, André Felipe, a portugál másodosztályű Penafiel focistája is meghalt.
🚨 Dos jóvenes fallecen en un accidente en la A-52 (Palacios de Sanabria).
— Diputación Provincial de Zamora (@DiputacionZA) July 3, 2025
🚒 Interviene el Parque de Bomberos de Rionegro del Puente (Zona Norte del Consorcio de la @DiputacionZA)
🔥 El vehículo se incendió y las llamas se propagaron a la vegetación.
🖤 Tenían 28 y 26 años. DEP. pic.twitter.com/tqEhIS6iiY
Úgy tudni, éjszaka utaztak a testvérek, az általuk használt Lamborghini előzés közben defektet kaphatott, lesodródott az útról, felborult, majd kigyulladt – írja a spanyol As. Hiába értek ki a polgárőrök, mentők és tűzoltók, nem tudták megmenteni a két férfi életét.
A Marca azt írja a csatár Jotáról, hogy 2020-ban igazolt a Liverpoolhoz a Wolverhamptontól 44,7 millió euróért. Azóta 182 meccsen játszott a Pool színeiben, ezeken 65 gólt szerzett és 26 gólpasszt adott. Három fontos trófeát is nyert a csapattal: 2025-ben a Premier League-et, 2022-ben az FA-kupát és a Ligakupát. Anglia előtt játszott az Atléticóban, a Paços Ferreirában és a Portóban is.
A szeptembertől a magyarokkal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő portugál válogatottban 2019-ben mutatkozott be, 49 találkozón 14-szer volt eredményes és két Nemzetek Ligája-sikert ünnepelhetett a csapattal – írja róla az MTI.
Diogo Jota bő egy hete, június 22-én házasodott össze feleségével, Rute Cardosóval. A párnak három gyereke született már az esküvőjük előtt, a négyéves Denis, a kétéves Duarte és egy hét hónapos kislány, akinek nem tudni a nevét még.
Jotáról azt írja a Sky News, hogy szenvedélyes videójátékos volt, akinek e-sport csapata is volt, a Twitchen is rendszeresen streamelte, ahogy játszik.
Részvétnyilvánítások
Diogo Jota egykori klubja, a Porto az X-en emlékezett meg volt játékosáról. Azt írták, gyászolja a klub Jotát, megrendüléssel és mély sajnálattal fejezik ki őszinte részvétüket Jota és testvére, André Silva családjának és barátainak, aki szintén sportolójuk volt az ifjúsági csapatban.
O Futebol Clube do Porto está de luto.
— FC Porto (@FCPorto) July 3, 2025
É com choque e profundo pesar que enviamos as sentidas condolências à família e amigos do Diogo Jota e irmão André Silva, que também foi nosso atleta nos escalões de formação.
Descansem em paz.#FCPorto pic.twitter.com/BXlR8v7y7Z
Forrás