Nyilvános Orbán Viktor fájó bejelentése - A rendelet már hatályba is lépett
A Magyar Közlönyben megjelent friss közlemény szerint az Orbán Viktor ismét spórolást rendelt el az állami tulajdonú gazdasági társaságoknál. A rendelet már hatályba is lépett, ám nem mindenkire érvényes. Összesen 30 állami társaság kapott felmentést a megtakarítás alól, köztük a a MÁV.
Az Orbán Viktor vezette kormány kötelező spórolást rendelt el az állami cégeknél a Magyar Közlöny június 30-án kiadott száma szerint. A rendelet alapján a korábban alapított, közvetlenül vagy közvetetten 100%-os állami tulajdonú cégeknél 2025-ben megtakarítást kell elérni, elsősorban a személyi jellegű ráfordításokon. Ennek mértékét a társaságok 2024. évi számviteli beszámolója szerinti, személyi jellegű ráfordítások 5 százalékának az első 6 hónapra eső, időarányos részével megegyező összegben határozták meg.
Az érintett társaságoknak az adott összeget december 15-ig kell majd befizetniük a központi költségvetés javára, amihez nem vehetnek fel hitelt vagy kölcsönt. Azoknak, akik nem teljesítik a rendeletet, jövőre a fennmaradó összeg kétszeresét kell megtakarítaniuk és befizetniük.
Orbán Viktor rendelete a MÁV-ra nem vonatkozik
A kötelező megtakarítás alól többekre nem vonatkozik. Egyrészt nem érvényes a Magyar Nemzeti Bankra, valamint a közvetlenül és közvetetten a többségi befolyása alatt álló gazdasági társaságokra, az Országgyűlés Hivatala tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságokra, a kivezetésre szánt állami vagyoni körbe tartozó társaságokra. Emellett mellékletként 30 kivételi körbe eső állami tulajdonú gazdasági társaságot jelöltek meg. (A 2024-ben meghozott hasonló rendeletben eredetileg csak 27 kivétel volt, de később bővítették a listát.)
Ebben az évben ezekre a társaságokra nem vonatkozik a rendelet:
1. MVM Energetika Zártkörűen Működő Részvénytársaság, valamint annak konszolidációs körébe tartozó társaságok
2. Általános Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság
3. Biogáz Tatabánya Korlátolt Felelősségű Társaság
4. Napraforco-Operation Korlátolt Felelősségű Társaság
5. Nemzeti Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársaság, valamint annak közvetlen és közvetett többségi befolyása alatt lévő társaságok, továbbá a tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok (Nemzeti Vízművek társaságcsoport)
6. NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
7. NRG Finance Korlátolt Felelősségű Társaság
8. Polgári Termikus Hulladékhasznosító Erőmű Korlátolt Felelősségű Társaság
9. Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
10. Zöldfok-Sió Településgazdálkodási Zártkörűen Működő Részvénytársaság „f.a.”
11. MÁV Személyszállítási Zártkörűen Működő Részvénytársaság
12. MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság
13. Magyar Posta Zártkörűen Működő Részvénytársaság
14. Magyar Posta Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
15. Magyar Posta Ingatlankezelő Korlátolt Felelősségű Társaság
16. Díjbeszedő Holding Zártkörűen Működő Részvénytársaság
17. Díjnet Zártkörűen Működő Részvénytársaság
18. MPSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
19. Posta Paletta Zártkörűen Működő Részvénytársaság
20. Postaautó Duna Gépjármű-kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Társaság
21. EPDB Nyomtatási Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság
22. Díjbeszedő Faktorház Zártkörűen Működő Részvénytársaság
23. Postaflotta Korlátolt Felelősségű Társaság
24. Magyar Posta Biztosító Zártkörűen Működő Részvénytársaság
25. Magyar Posta Életbiztosító Zártkörűen Működő Részvénytársaság
26. Büntetés-Végrehajtás Országos Parancsnoksága tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok
27. Magyar Rádió Művészeti Együttesei Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
28. N.S. MÉDIA ÉS VAGYONKEZELŐ Korlátolt Felelősségű Társaság
29. Magyar Bormarketing Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság
30. Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Forrás