Kézen fogva sétált új párjával Lendvai Ildikó - Valóban ő az, itt a fotó
Úgy tűnik, új korszak kezdődött Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnökének életében. A 79 éves politikust a napokban kézen fogva fotózták le egy férfival Budapesten. A páros a Széll Kálmán téren sétált, majd együtt szálltak metróra, úti céljuk a Karácsony Gergely kihallgatása elleni demonstráció volt.
Lendvai, aki korábban ritkán nyilatkozott magánéletéről, most nem titkolózott. „Ő az új párom!” – mondta mosolyogva, hozzátéve, hogy a férfinak semmi köze a politikához, és családi ügyeit továbbra sem szeretné a nyilvánosság elé tárni.
Korábbi párja, Kolozsi Béla orvos és egykori nagykövet 2017-ben hunyt el. Azóta visszafogottan élt, most viszont ismét boldognak tűnik – és ezt már nem is igyekszik titokban tartani.
Forrás