Kiadták a riasztást, jön a vihar! Jégeső is zúdulhat a nyakukba azoknak, akik ITT élnek - Mutatjuk hol

Kiadták a riasztást, jön a vihar! Jégeső is zúdulhat a nyakukba azoknak, akik ITT élnek - Mutatjuk hol

Vasárnap a Duna vonalától keletre, valamint délen, délnyugaton fordulhatnak elő zivatarok, de nem mindenütt. Eközben északnyugat felől stabilizálódni kezd a légkör. A zivatarokat általában intenzív csapadék (~15-25 mm), viharos szél (>65-75 km/h), apróbb szemű jég (~1-2 cm) kísérheti, de néhol felhőszakadás (>25-30 mm) is társulhat hozzájuk. A fronthoz kapcsolódóan keleten akár hevesebb zivatar is előfordulhat erősen viharos szél (> 80 km/h) és nagyobb méretű jég (>2-3 cm) kíséretében. Ma Békésben érheti el, haladhatja meg kissé a napi középhőmérséklet a 25 fokot. Mutatjuk a részleteket!
Vasárnap a közepesen vagy erősen felhős ég mellett hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. A csapadék súlypontja kelet felé tevődik, egyre inkább hazánk keleti kétharmadán, felén fordulhat elő eső, zápor, zivatar, de nem mindenütt fog esni. A döntően északnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik, de zivatarok környezetében viharossá is fokozódhat a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 33 fok között várható, északnyugat felől délkelet, kelet felé haladva számíthatunk az egyre magasabb értékekre. Késő estére 16 és 22 fok közé hűl le a levegő – írja a met.hu.
Jövő hét elejére ilyen idő várható

Hétfőn napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel. Az ország északkeleti harmadában lehet erőteljesebb a felhőképződés, főleg arrafelé alakulhat ki zápor, zivatar. Az északnyugati szél élénk, helyenként erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 30 fok között alakul.

Kedden napos idő várható gomolyfelhőkkel, majd éjszaka nyugat felől helyenként erősen megnövekszik a felhőzet. Elsősorban éjszaka, az érkező hidegfront mentén számíthatunk néhol záporokra, zivatarokra. A nyugati szél északnyugatira fordul, és élénk, időnként erős lökések kísérik. Hajnalban 10, 16, délután 25, 30 fok valószínű.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap