Hatalmas fordulat az Ázsia Expresszben - Már mindenki azt hitte vége, de akkor EZ történt

Hatalmas fordulat az Ázsia Expresszben - Már mindenki azt hitte vége, de akkor EZ történt

Még Ördög Nóra sem tudta visszatartani a könnyeit.
Már a verseny első pillanataiban kijelentették, hogy győzni jöttek az Ázsia Expresszbe, és péntek este kiderült: a Bódi testvérek nem beszéltek a levegőbe. Hunor és Megyer minden nehézséget, vitát és konfliktust legyőzve végül megszerezték a győzelmet, és az arany jokereknek köszönhetően összesen 22 millió forinttal távoztak a TV2 kalandrealityjéből.
A Bódi ikrek a Blikknek elmondták, hogy a hétköznapokban is gyakran versengenek egymással, és néhány játékostársukkal a műsor után sem rendeződött a viszonyuk – sőt, még hónapokkal a forgatás befejezése után is akadnak feszültségek.
A fiúk Ázsia Expressz-beli útja igencsak hullámzónak bizonyult: a nézők láthatták, hogy ők voltak azok, akik szinte mindenkivel összetűzésbe kerültek. A megpróbáltatásokat sokszor nehezen viselték, érzelmileg is szélsőségesen reagáltak – egyik pillanatban még a csúcson voltak, a következőben pedig a padlóról kellett felállniuk.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap