Magyar utasok is voltak a most lezuhant repülő fedélzetén - Nincsenek túlélők
Röviddel a felszállás után kigyulladt és lezuhant egy turistákat szállító kisrepülőgép Kenyában, senki nem élte túl a baleset.
A repülő Kenya partvidékén, Kwale megyében.zuhant le, fedélzetén 10 utassal akik közül közül nyolcan magyarok, ketten németek, a kapitány pedig kenyai volt.
A Cessna Caravan típusú repülőgép az ukundai Diani repülőtérről indult a turisták körében népszerű Maasai Mara nemzeti parkhoz, de a felszállás után röviddel – a repülőtértől mintegy 40 kilométerre, egy erdős területen – lezuhant és kigyulladt.
A hatóságok tájékoztatása szerint a repülőgép néhány perccel a felszállás után a földnek csapódott, majd lángba borult, a helyszínen csak a kiégett roncsokat találtak. Szemtanúi beszámolók szerint a helyszínen egy óriási robbanás hallatszott, és a repülőhöz érve már felismerhetetlenségig megégett emberi maradványokat találtak.
„Sajnos nincsenek túlélők” – közölte John Cleave, a járatot üzemeltető Mombasa Air Safari elnöke az előzetes információkra hivatkozva. Hozzátette, hogy az utasok közül nyolcan magyarok, ketten németek, a kapitány pedig kenyai volt.