Most jött! Vezető nélkül haladt 500 métert egy villamos, majd belecsapódott egy másikba - Rengeteg a sérült

Most jött! Vezető nélkül haladt 500 métert egy villamos, majd belecsapódott egy másikba - Rengeteg a sérült
Hét sérültje van a szerda délután Aradon történt súlyos villamosbalesetnek. Egy szerelvény vezető nélkül indult el a telephelyről, majd nekiment egy másik villamosnak, amely utasokat szállított. A jármű 500 métert haladt villamosvezető nélkül, mielőtt a másik járműnek csapódott.
Az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) tájékoztatása szerint a villamosbaleset egy megállóban történt. Egy régi gyártmányú villamos odáig gurult a telephelyről, ahonnan úgy indult el, hogy nem ült benne a vezetője. Hét ember, köztük egy gyermek megsérült a balesetben, melyben a helyi katasztrófavédelem közlése szerint a villamosokon kívül egy autó is érintett volt.
Az aradi közszállítási vállalat igazgatója, Claudiu Godja az Agerpres román hírügynökségnek elmondta: a gazdátlan villamos azután indulhatott el a telephelyről, hogy a villamosvezető leszálláskor véletlenül megérintette a hajtókart. A balesetben mindkét jármű megrongálódott – közölte a vállalat. A rendőrség vizsgálatot indított a baleset pontos körülményeinek a tisztázására.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap