Gáspár Laci kijelentése sokkolta az az X-Faktor stúdióját
Egyre nő a feszültség az X-Faktor adásaiban, hiszen már az élő adásba jutásért küzdenek a versenyzők. A most szombati epizódban újból színpadra állnak a már beválasztott énekesek, akik izgalmas előadásokkal próbálják meggyőzni a mentorokat, hogy vigyék tovább őket. Gáspár Laci azonban olyat mondott, amitől senki nem jutott szóhoz.
Az előző adásban összeállt Valkusz Milán, és Majka csapata az X-Faktorban. A hat versenyzőnek, Farkas Ancsinak, Varga Iminek, Tonix Honixnek, Balla Bélának, Kollár Deának és a CFL-nek már biztosan nem kell aggódnia, ugyanis ők ott lesznek majd az első élő adásban. Ám a többiekre még komoly megpróbáltatás vár.
Gáspár Laci kijelentése után megfagyott a levegő
A szombati adás előzetese szerint bőven várhatóak izgalmas pillanatok és fordulatok. Vannak, akiknek maximálisan sikerült levenniük a mentorokat a lábukról, ám két versenyző esetében váratlan kijelentést tett Gáspár Laci.
Mind a ketten hazamentek
– mondta az énekes, akinek a szavai után a mentortársai köpni-nyelni nem tudtak a döbbenettől. Az, hogy kiknek mondta ez Laci, nem derült ki.