Pár perce jött: megszólalt a rendőrség a 43 éves edző haláláról
Pénteken rázta meg a kézilabda-társadalmat Balla Lajos halálának híre. Az NB II-es Dunaharaszti MTK 43 éves vezetőedzőjét az egyik játékosa találta meg az otthonában holtan. Lapunk az eset kapcsán megkereste a rendőrséget, amely annyit közölt, idegenkezűség gyanúja nem merült föl.
„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy csapatunk vezetőedzője, Balla Lajos váratlanul elhunyt. Személyében nemcsak kiváló szakembert, hanem szeretett kollégát és barátot veszítettünk. Emlékét tisztelettel és szeretettel megőrizzük” – közölte pénteken Facebook-oldalán a DMTK.
A kézilabda-szakosztály elnöke, Vitányi Attila szombaton könnyeivel küszködve nyilatkozott lapunknak.
– Négy-öt éve dolgozott a klubnál, először az U20-as csapatnál kapott feladatot, amit remekül ellátott. A fiatalokat igyekezett felkészíteni arra, hogy a felnőttcsapatban is szerepelni tudjanak, bajnoki címet, ezüstérmet ünnepelhetett velük. Mivel elégedettek voltunk a munkájával, tavaly év közben a felnőttek kispadján is lehetőséget kapott, amivel élni tudott, az eredmények is igazolták, jó döntés volt őt kinevezni. Nagyon szerették a játékosai – mondta elcsukló hangon Vitányi Attila.
Mint megtudtuk, a tragédia napján Balla Lajos az egyik kézilabdázójával együtt ment volna edzésre, de a játékos hiába várt rá, nem jött ki a lakásából, viszont világított nála a lámpa. Hívták a telefonján, de nem vette fel a készüléket. Egy nyitott ablakon sikerült bemászniuk, de sajnos a fiatal edző már nem élt. Hiába próbálták újraéleszteni, nem jártak sikerrel.
Az esettel kapcsolatban megkerestük a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság, amely az alábbi tájékoztatást adta: „A haláleset kapcsán nem merült fel az idegenkezűség gyanúja. Az eset körülményeit közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság.”
Balla Lajos emlékére szombaton a tököli sportcsarnoknál tartottak gyertyás megemlékezést. Jövő héten vasárnap pedig a Dunaharaszti–Tököl mérkőzésen emlékeznek együtt a fiatal trénerre, aki mindkét együtteshez kötődött.
Forrás