Senki nem akarta elhinni, ami Nyíregyházán zajlott Orbán Viktor és Magyar Péter között

Senki nem akarta elhinni, ami Nyíregyházán zajlott Orbán Viktor és Magyar Péter között

Épp Orbán Viktor nyíregyházi fellépésének napján derült ki, hogy nem Szabó Tündét indítja a Fidesz a városban a jövő évi választáson. Kovács Ferenc a város fideszes polgármestere azt írta közösségi oldalán:
Nyíregyházán járt ma Orbán Viktor miniszterelnök, aki a Digitális Polgári Körök által megrendezett Háborúellenes gyűlésen mondott beszédet.
Az esemény után Miniszterelnök Urat a városházán fogadtam, ahol több, fontos fejlesztést is előkészítettünk.

Ugyanakkor egy közös bejelentést is megtettünk. Az már korábban is tudható volt, hogy a Fidesz-KDNP-nek mind a 106 körzetben jó ideje megvoltak a képviselőjelöltjei, arról viszont, hogy ki indul a vármegyei 1. számú, nyíregyházi egyéni választókerületben, még nem beszéltünk.

Választókerületi elnökként örömmel közölhetem, hogy jelöltünk dr. Polgári András, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Kormányhivatal főigazgatója.
András 45 éves, a jogi diploma megszerzése után már 20 éve a városért dolgozik. Korábban a polgármesteri hivatal osztályvezetője volt, 2017-től pedig a kormányhivatal főigazgatója. Két diplomás, szakvizsgázott jogász.

Sok sikert kívánok a jelöltségéhez, egyben megköszönöm dr. Szabó Tündének a választókerületért egyéni képviselőként végzett nyolcéves munkáját! - írja a 24.hu

Eközben Magyar Péter is bejelentette a Tisza jelöltjét, amivel láthatóan hatalmas gyomrost vitt be a Fidesznek.

A Fidesz nyíregyházi szervezete lemondásra szólította fel Gajdos Lászlót, a Nyíregyházi Állatpark vezetőjét, akit szombaton, a Tisza Párt a városban tartott gyűlésén Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye 1-es körzetének képviselőjelöltjeként mutattak be – írja az MTI.

A kormánypárt helyi leágazásának közleménye ezzel nem értett egyet, hiszen szerintük felháborító, hogy egy olyan önkormányzati cég vezetője vállalta el a Tisza Párt képviselőjelöltségét Nyíregyházán, akinek vezetése alatt a Nyíregyházi Állatpark

irdatlan mennyiségű állami és kormányzati forráshoz jutott az elmúlt másfél évtizedben.

A szöveg hozzáteszi: Gajdos a jelek szerint

elégedetlen volt az Európa-hírű intézmény elképesztő mértékű központi támogatásával, és a kormánydöntések alapján Nyíregyházának járó uniós forrásokkal,

sőt, egy olyan párt mögé állt be, ami a...

A további részleteket ITT olvashatja!
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap