Ebben a pillanatban jött a halálos gázolásról: meghalt a magyarok egyik kedvenc színésznője
Kórházba vitték, de már nem tudták megmenteni az életét.
Megrázó hír rázta meg a nemzetközi filmszakmát: halálos baleset áldozata lett New Yorkban Wenne Alton Davis, akit többek között A káprázatos Mrs. Maisel, a Rejtjelek és a New Amsterdam – Vészhelyzet New Yorkban sorozatokból ismerhetett a közönség. A 60 éves színész egy baráti vacsorát követően indult haza, ám
a Broadway közelében elgázolta egy autó.
Bár kórházba szállították, sérülései olyan súlyosak voltak, hogy már nem tudták megmenteni az életét.
A New York Times-nak a helyi rendőrség megerősítette, hogy Davist egy SUV ütötte el. A jármű este 9 óra körül haladt át Manhattan egyik forgalmas utcáján, majd a Broadway keresztezésénél gázolta el a gyalogosan közlekedő színészt. A sofőr a helyszínen maradt, és jelenleg nincs ellene vádemelés folyamatban.
A színész képviselői – akik a CBS Newsnak megerősítették a tragikus hírt – elmondták, hogy Davis barátaival töltötte az estét, és hazafelé indult, amikor bekövetkezett a baleset.
Más néven kezdte az életét
Wenne Alton Davis – aki A káprázatos Mrs. Maisel 2023-as évadában egy rendőrt alakított – 1965. október 18-án született Észak-Karolinában, Wendy Davis néven. Pályája elején stand-up komikusként is fellépett, emellett a John F. Kennedy nemzetközi repülőtéren biztonsági őrként is dolgozott, mielőtt végleg a színészet felé fordult. Művésznevét is ekkor változtatta meg.
Forrás