Pár hónap alatt szétmentek! Ő az a sármos tévés, akivel Ördög Nóra...

Pár hónap alatt szétmentek! Ő az a sármos tévés, akivel Ördög Nóra...

Napjainkban nem ritka, hogy fiatal párok, alig a húszas éveik elején, örök hűséget fogadnak egymásnak az oltár előtt. Azonban előfordul, hogy később ráébrednek, talán mégsem a megfelelő személlyel kötötték össze életüket. Így történt ez Ördög Nórával is, aki első férjével, Rubin Kristóffal kötött házassága után hamarosan a válás mellett döntött - írja a story.hu.
Ő volt Ördög Nóra első férje

A két tévés személyiség 2008 augusztusában mondta ki a boldogító igent, ám a házasságuk alig néhány hónapig tartott, decemberben ugyanis már el is váltak. Bár Nóra azóta ritkán beszél erről az időszakról, tavaly egy YouTube-műsorban, az Így lettem című sorozatban osztott meg néhány emléket a rövid életű frigyről.
Elmondása szerint, bár nem volt különösebben lázadó tinédzser, az első házassága alatt mintha bepótolta volna az elmaradt kamaszkori lázadást. Ahogy mesélte:

— Pont az első férjem szokta mondani, hogy most élem a kései kamaszkoromat, és rajta töltöm ki a lázadásomat.
A beszélgetés során Ördög Nóra azt is elárulta, hogy míg jelenlegi férjével, Nánási Pállal szinte azonnal érezte, hogy családot szeretne alapítani, első házasságában ez a gondolat soha nem merült fel.

— Egyszer nem jött elő a gondolat, hogy nekünk közös gyerekünk lesz, és ez nyilván nem véletlen. Abban a kapcsolatban az az ösztön, az az érzés nem kapcsolt be.

Ezzel szemben, amikor találkozott Nánási Pállal, már az első pillanattól érezte, hogy megérkezett, és tudta, hogy családot akarnak alapítani. Az is eszébe jutott, hogy mi történik, ha nem sikerül időben elválni az első férjétől, és közben megérkezik a gyermekük.

— Emlékszem, annyira hamar elhatároztuk, hogy mi gyereket szeretnénk, hogy még azon is elgondolkoztunk: mi van, ha nem mondják ki a válást? Láttunk a celebvilágban sok ilyen példát. Mi van, ha nem mondják ki a válásomat a volt férjemtől, amíg nekünk összejön a baba? Olyankor elindul egy jogi hercehurca, hiszen automatikusan a volt férj nevére anyakönyveztetik a gyereket. Még ezen viccelődtünk!

Végül Nórának és Pálnak három és fél év küzdelem után megszületett első közös gyermeke, Mici, majd nem sokkal később fiuk, Vencel is.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap