Meghalt a csodálatos meteorológus! Szörnyű tragédia
Szörnyű hírt kaptunk!
"Derűs napot! - évtizedeken át így köszönt el tőlünk, miután meteorológusként elmondta, milyen idő vár ránk holnap. Kilenc éve viszont csönd van, 2016-ban hunyt el váratlanul Aigner Szilárd.
Derűs napot. Vajon hányszor mondta ezt? Hányszor köszönt el így a tévénézőktől, azzal a sajátos mosollyal a szája szegletében? Jó volt nézni és hallgatni ezt az elegáns, ősz, jóvágású urat, ahogy kimért hangon felkészítette az ország lakóit a hóviharra, a széllökésekre, a hideg-betörésekre, a vérnyomást tornatanárként megmozgató melegfrontra. Nyugalmat sugárzott, vagy inkább kölcsönzött nekünk még a legnagyobb égzengés, katasztrófahelyzet közepette is. S persze azt gondoltuk róla, hogy nála kiegyensúlyozottabb, önmagával és az élettel harmóniában lévő emberrel még nem találkoztunk. Pedig megannyi tragédia kísérte az életét…
Rajongásig szerette a szakmáját!
Kevesen tudták róla, hogy a harmincas éveiben, amikor talán a legboldogabb időszakát éli a legtöbb ember, akkor veszítette el az első feleségét. Kislányuk, Éva még nem töltötte be az ötödiket, amikor anya nélkül maradt. Ebből felállni, ilyen fájdalmat átélni – embert próbáló feladat. Aigner Szilárd akkor már az Országos Meteorológiai Szolgálat tudományos főmunkatársa volt. Egészen pontosan az Előrejelző főosztály vezetője. Pedig nem meteorológusnak készült. Bármilyen hihetetlen, ifjú korában azt gondolta, hogy majd katolikus pap lesz. Az édesanyja szerette volna, ha a fia Istent szolgálja, ám végül inkább kétkezi munkásként, nagyon is a földön maradva kereste a kenyerét. Géplakatosként is lehetett volna sikeres, megkereshette volna a betevőt, de mást akart, így aztán az esti gimnázium elvégzése közben már arról álmodozott, hogy orvos lesz. Sikeres pszichiáter. Neki is futott háromszor a felvételinek – hogy aztán minden a háromszor eltanácsolják.
Aztán negyedik kísérletre csak bekerült az egyetemre, méghozzá az ELTE-re, meteorológia-fizika szakra. Gyorsan haladt a ranglétrán. Kedvelték, sőt szerették őt a kollégái, elismerték a munkáját a felettesei és ő elképesztő lelkesedéssel és lendülettel vetette bele magát a munkába. Egyre több feladattal bízták meg. Ő volt például a Budapesti Rendőr-főkapitányság meteorológus szakértője. És a környezetében senki sem csodálkozott, a mikor egyszer csak megjelent a képernyőn a Magyar Televízió időjósaként. Derűs napot. Ez volt az ő védjegye, ezzel köszönt el a nézőktől, szellemesen, barátságosan. És aki a kilencvenes években nézte a televízió műsorait, figyelte a Híradót és persze leste az időjárás-jelentést is, megállapíthatta: íme, egy hiteles ember a felhőátvonulások közepette… Bizalmi pozíció volt az övé. Ha azt jósolta, hogy másnap csak akkor menjünk az utcára, ha muszáj, akkor azt megfogadták a nézők. Vonzó volt az egyénisége, vonzó a hölgynézők számára. És ami ennél is fontosabb, a tudományos nyelvezetet, a meteorológusok sajátos mondathasználatát, a speciális jelzőket lefordította hétköznapi nyelvre. Csoda-e, ha 2007-ben egy országos reprezentatív felmérés során, amely azt kérdezte, az ország lakóitól, hogy „kiben bízik Magyarország?”, Aigner Szilárd a tizenkilencedik helyen végzett.
Ma is hiányzik a képernyőről…
Forrás
Szörnyű hírt kaptunk!
Kevesen tudták róla, hogy a harmincas éveiben, amikor talán a legboldogabb időszakát éli a legtöbb ember, akkor veszítette el az első feleségét. Kislányuk, Éva még nem töltötte be az ötödiket, amikor anya nélkül maradt. Ebből felállni, ilyen fájdalmat átélni – embert próbáló feladat. Aigner Szilárd akkor már az Országos Meteorológiai Szolgálat tudományos főmunkatársa volt. Egészen pontosan az Előrejelző főosztály vezetője. Pedig nem meteorológusnak készült. Bármilyen hihetetlen, ifjú korában azt gondolta, hogy majd katolikus pap lesz. Az édesanyja szerette volna, ha a fia Istent szolgálja, ám végül inkább kétkezi munkásként, nagyon is a földön maradva kereste a kenyerét. Géplakatosként is lehetett volna sikeres, megkereshette volna a betevőt, de mást akart, így aztán az esti gimnázium elvégzése közben már arról álmodozott, hogy orvos lesz. Sikeres pszichiáter. Neki is futott háromszor a felvételinek – hogy aztán minden a háromszor eltanácsolják.
Aztán negyedik kísérletre csak bekerült az egyetemre, méghozzá az ELTE-re, meteorológia-fizika szakra. Gyorsan haladt a ranglétrán. Kedvelték, sőt szerették őt a kollégái, elismerték a munkáját a felettesei és ő elképesztő lelkesedéssel és lendülettel vetette bele magát a munkába. Egyre több feladattal bízták meg. Ő volt például a Budapesti Rendőr-főkapitányság meteorológus szakértője. És a környezetében senki sem csodálkozott, a mikor egyszer csak megjelent a képernyőn a Magyar Televízió időjósaként. Derűs napot. Ez volt az ő védjegye, ezzel köszönt el a nézőktől, szellemesen, barátságosan. És aki a kilencvenes években nézte a televízió műsorait, figyelte a Híradót és persze leste az időjárás-jelentést is, megállapíthatta: íme, egy hiteles ember a felhőátvonulások közepette… Bizalmi pozíció volt az övé. Ha azt jósolta, hogy másnap csak akkor menjünk az utcára, ha muszáj, akkor azt megfogadták a nézők. Vonzó volt az egyénisége, vonzó a hölgynézők számára. És ami ennél is fontosabb, a tudományos nyelvezetet, a meteorológusok sajátos mondathasználatát, a speciális jelzőket lefordította hétköznapi nyelvre. Csoda-e, ha 2007-ben egy országos reprezentatív felmérés során, amely azt kérdezte, az ország lakóitól, hogy „kiben bízik Magyarország?”, Aigner Szilárd a tizenkilencedik helyen végzett.
Ma is hiányzik a képernyőről…
Forrás