Most jött az MVM súlyos bejelentése a kemény mínuszok miatt
Évek óta nem volt tartósan olyan hideg, mint az idén januárban.
A mínusz 10–mínusz 20 fokos lehűlés sem ritka. Érthető, ha sokan aggódnak a fűtésszámlák miatt, hiszen ha valaki kicsúszik a rezsivédett felhasználási mennyiségből, az hatalmas összegeket fizethet. Ezzel kapcsolatban osztott meg most fontos információkat az MVM.
Ahogy arról korábban írtunk, szombat estétől egy hidegfront miatt elszórtan előfordulhat havazás, hózápor. A hideg miatt öt vármegyében vannak kiesések az áramszolgáltatásban, a hó miatt több településen akadozott a hulladékszállítás pénteken.
A fagyos időjárásra tekintettek fontos üzenetet osztott meg az MVM a közösségi oldalán. Felhívták a fogyasztók figyelmét, hogy az éves szinten adható kedvezményes mennyiség semmiképpen sem vész el, mert azt legkésőbb az éves elszámolószámlában elszámolják minden ügyfelüknek. Aki előzőleg nem használta fel teljes mértékben az adott havi fogyasztási időszakra jutó kedvezményes mennyiséget, annak most beszámítják a korábban fel nem használt mennyiséget is.
Forrás
Évek óta nem volt tartósan olyan hideg, mint az idén januárban.
Forrás
