Felfoghatatlan! EZ történik most Fenyő Miklós balatoni villájánál
Egyre többen keresik fel a gyönyörű épületet.
A helyszínen készült fotókat ITT tudod megtekinteni!
A 78 éves korában elhunyt Fenyő Miklós halála nemcsak a zenei életet, hanem az egész országot megrendítette. A legendás előadó távozására pályatársak, rajongók és közéleti szereplők egyaránt döbbenten reagáltak. A történtekről röviden megszólalt a zenész menedzsere, Környei Attila, aki a Bors megkeresésére nyilatkozott. A gyász súlya alatt mindössze néhány mondat erejéig tudott megszólalni:
A hír igaz, Miki elment. Hálásak vagyunk az elmúlt hetekben érkező temérdek jókívánságért. Egyelőre még én sem fogtam fel, hogy erről kell beszélnem. Felfoghatatlan tragédia, nem térek magamhoz, és azt hiszem, még egy darabig nem is fogok.
Mint ismert, Fenyő Miklós a karácsonyi ünnepeket követően tüdőgyulladással került kórházba. Menedzsere utolsó közösségi oldalas bejegyzésében még arról számolt be, hogy az énekes állapota lassú javulást mutat, ugyanakkor továbbra is komoly küzdelmet folytatott a betegség szövődményeivel.
Fenyő Miklós imádta a Balatont, és nagyon szívesen töltötte idejét pár éve vásárolt és újjáépített zamárdi nyaralójában.
„Ha csak tehetem, a magyar tenger partján töltöm az időmet. A meleget igazából sehogy sem bírom. A kulcsszavak ilyenkor: Balaton, Zamárdi, medence és légkondis szoba. Mindezt úgy, hogy közben figyelni kell a hangomra, hiszen 19-én a Plázson mégsem állhatok oda rekedten, a nyár legnagyobb rock and roll bulijára” - mondta tavalyelőtt a zenész egy balatoni fellépés előtt.
Forrás