Elhunyt a legendás magyar sztárséf

Elhunyt a legendás magyar sztárséf
Húsvéthétfőn, 53 éves korában elhunyt Takács Lajos sztárséf, a hazai gasztronómia egyik meghatározó alakja. Halálhírét Molnár B. Tamás, a Magyar Gasztronómia Egyesület elnöke osztotta meg közösségi oldalán.
Takács Lajost szakmai körökben gyakran „séflegendaként” emlegették. Munkásságát a kompromisszumoktól mentes, alapanyag-központú szemlélet, valamint az állandó megújulás iránti igény határozta meg, amellyel jelentős hatást gyakorolt a kortárs magyar konyhára.
Nevét leginkább a kultikussá vált Olimpia étterem alapítójaként ismerték, ahol 2008-ban vezette be az akkoriban úttörőnek számító, naponta változó, táblás menürendszert. Pályafutása során több kiemelkedő konyhát vezetett, illetve segített felépíteni – olvasható az Index beszámolójában.

Az Olimpia után a LaciPecsenye konyhafőnöke lett, majd a japán gasztronómia felé fordult. A fúziós irányzat egyik hazai mestereként a Kakurega néven induló japán étteremben is bizonyította tudását, ahol lapunk tavaly nyáron kóstolta meg az általa jegyzett fogásokat.



Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap