Meghalt Pataki
Nyolcvankilenc éves korában, húsvétvasárnap elhunyt Pataki Tamás, a szegedi labdarúgás meghatározó alakja. Az egykori NB I-es játékos és edző az élvonalban 58 meccsen lépett pályára, s 38 alkalommal ülhetett le a kispadra.
Pataki Tamás haláláról a lánya, Edina tájékoztatta a szeged1899.hu szurkolói honlapot. A portál megemlékezéséből kiderül, a korábbi kiváló játékos 1950-ben a Vasasban kezdett futballozni. Még utánpótlás játékosként a Rákosrendezői Lokomotív csapatában játszott a BLSZ-ben. Később szerepelt a Gödöllői Dózsában (1955–1956), a Bp. Vörös Meteorban (1957) és a Kiskunfélegyházi Honvédban (1957–1959) is. 1959 és 1970 között a Szegedi EAC labdarúgója volt. Az élvonalban 1961. augusztus 6-án mutatkozott be és 58 NB I-es mérkőzésen szerepelhetett a SZEAC akkori aranycsapatában.
Legyőzték Nyilasi Tiborékat
Vezetőedzőként először 1971-ben a Szegedi Volánt irányította, majd 1974-ben a Móravárosi Kinizsi trénere lett. 1974 nyarától a SZEAC-ból lett SZEOL SC ifjúsági csapatát vezette. Később ugyanott pálya-, majd utánpótlásedző is volt. Az 1981–82-es idényben az NB I-es SZEOL AK vezetőedzője lett és abban az idényben a bajnok és Nyilasi Tiborral felálló Ferencvárost is legyőzték.
1982–83-ban a Szarvas, 1983-ban a Békéscsabai ESSC vezetőedzője volt. 1984 nyarán vette át a Kecskeméti SC vezetését. 1987-től újra a SZEOL AK-ból, majd a SZEOL-Délép SE-ből átalakított Szeged SC trénere lett. 1989 júliusától megint a Kecskemét edzőjeként dolgozhatott, majd 1992 őszétől újra a Szeged SC vezetőedzője volt. Összesen 38 élvonalbeli és több száz alacsonyabb osztályú mérkőzésen ült a kispadon.
Forrás