Most jött a rendkívüli hír: Magyar Péter 10 évre visszamenőleg vizsgálatot rendel el azok után, hogy
Azt is elmondta, miért van erre szükség.
Magyar Péter, az első TISZA-kormány leendő miniszterelnöke nemrég találkozott Gubík Lászlóval, a felvidéki magyarokat képviselő Magyar Szövetség elnökével.
A találkozó során érintettek egy sor fontos témát, többen között a Szlovákiában nagy feszültséget kiváltó Beneš-dekrétumokat is; támogatásáról biztosította az elnököt és a felvidéki magyarságot, miszerint kiállnak az érdekeit mellett. Illetve hozzátette, hogy nem tervez jogfosztást sem, mindig a magyarok érdekét tartja majd szem előtt. Ugyanakkor azt hangsúlyozta Magyar Péter, hogy 10 évre visszamenőleg vizsgálatot indítanak, ami az anyaországi támogatások felhasználását hivatott ellenőrizni. A cél pedig az, hogy a sajtótermékek ne közvetítsék a propagandát.
Ezt írta Magyar Péter a bejegyzésében:
"Az irodámban fogadtam Gubík Lászlót, a felvidéki magyar honfitársainkat képviselő Magyar Szövetség elnökét.
Tájékoztattam elnök urat a Robert Fico szlovák miniszterelnökkel folytatott telefonbeszélgetésemről.
Hangsúlyoztam, hogy a TISZA-kormány elkötelezett a felvidéki magyar honfitársaink támogatása mellett. Elfogadhatatlannak tartjuk a Beneš-dekrétumok kritizálókat börtönnel fenyegető és az uniós alapértékekkel szembe menő szlovák jogszabályt, valamint a magyar származású szlovák állampolgárok földjének kártalanítás nélküli elvételét is.
Hangsúlyoztam, hogy a TISZA-kormány alatt a szerzett jogok megmaradnak, és mindig a magyar honfitársaink érdekeinek védelme lesz a magyar-szlovák kapcsolatok további erősítésének fókuszában.
Elnök úrnak ugyanakkor világossá tettem, hogy alapvető változásokat várunk el az anyaországi források felhasználásának átláthatósága és hatékonysága terén, és nem fogjuk elfogadni, hogy az anyaországi támogatásból működő szlovákiai magyar sajtótermékek Fidesz-propagandát közvetítsenek.
Azt is elmondtam az elnök úrnak, hogy a TISZA-kormány tíz évre visszamenőleg meg fogja vizsgálni az anyaországi támogatások felhasználását.
Örömmel vettem elnök úr meghívását. Reményeim szerint még a nyár folyamán ellátogatok a felvidéki magyar testvéreinkhez."
Forrás