Rendőrségi ügy lesz belőle? Itt van Magyar Péter mindent elsöprő bejelentése, hatalmas fordulat jött
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal felfüggesztett több, Rogán Antal köréhez köthető, sok milliárd forintos átutalás teljesítését pénzmosás gyanújára hivatkozva, és ez nem minden. Mutatjuk, mit kért Magyar Péter a leköszönő Orbán-kormánytól.
Újabb videóban szólalt meg Magyar Péter, és súlyos állításokat tett: arról számolt be, hogy a NAV több, „Rogán Antal köréhez köthető, milliárdos átutalás” teljesítését felfüggesztette pénzmosás gyanúja miatt. Állítása szerint „NER-közeli strómanok” számláit is zárolták. A leendő miniszterelnök egyben felszólította a hatóság vezetőjét, hogy tegyen rendőrségi feljelentést annak érdekében, hogy kivizsgálhassák az érintett összegek eredetét.
„A Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetése nem cáfolta azon értesülésünket, hogy felfüggesztették több, Rogán Antal köréhez köthető, sok milliárd forintos átutalás teljesítését pénzmosás gyanújára hivatkozva. Azóta tudomásunkra jutott továbbá, hogy több, a NER-hez közel álló stróman számlája is zárolásra került” – mondta. Hozzátette: a jelenlegi szabályozás korlátozza a hatóság mozgásterét: „A jelenleg hatályos jogszabályok szerint a NAV csak 4+3 napig tarthatja fenn a felfüggesztést, és csak rendőrségi eljárás esetén zárolhatja az átutalással érintett pénzeket.”
Ezért konkrét lépéseket sürgetett: „Felszólítom ezért a NAV elnökét, hogy a bankok által jelentett átutalások ügyében tegyen rendőrségi feljelentést annak érdekében, hogy a nyomozó hatóságok ki tudják vizsgálni az érintett milliárdok eredetét.”
A leköszönő kormánynak is üzent: „Felszólítom továbbá a leköszönő Orbán-kormányt, hogy a szerdai kormányülésen döntsön arról, hogy a NAV a jövőben 90 napra is felfüggeszthesse a pénzmosás- és vagyonkimentés-gyanús átutalásokat.”
Forrás