Azonnali műsorváltozást jelentett be a köztévé Scherer Péter halála miatt - EZ fog most történni
A magyar színházi és filmes élet meghatározó alakjára, Scherer Péterre emlékezik az M5 kulturális csatorna: május 22-én, pénteken 21 órától a Trezor című történelmi thrillert tűzi műsorára, amelyben emlékezetes alakítást nyújtott a kedden elhunyt színművész.
Rendkívüli műsorváltozást jelentette be a közmédia Scherer Péter halála miatt. A Trezor volt az a film, amely 2018-ban a nagy sikerű A vizsga után újra összehozta Köbli Norbert forgatókönyvírót és Bergendy Péter rendezőt. A történelmi thrillert valós események ihlették, cselekménye 1956 novemberében, a forradalom leverését követő napokban játszódik. A színész pedig remekelt a produkcióban.
Műsorváltozás a köztévén
A történet szerint a Belügyminisztérium trezorkulcsai elvesznek az 1956-os forradalom káoszában, ezért a hatóságok kénytelenek egy hírhedt egykori bankrablót kihozni a börtönből, hogy feltörje a minisztérium földalatti trezorját. Ennek ajtaja mögött azonban egészen más titok rejtőzik, mint amire bárki számít, és kezdetét veszi egy fordulatokkal teli pszichológiai játszma, ahol senki sem az, akinek látszik. A filmben Scherer Péter partnerei: Anger Zsolt, Hámori Gabriella és Tasnádi Bence. Az M5 péntek esti vetítése tisztelgés egy sokoldalú, kivételes művész emléke előtt – tudatta az MTVA.
Scherer Péter egyedülálló színfoltja volt a magyar kulturális életnek. Színházi pályafutása során olyan meghatározó társulatokban játszott, és rendezett mint az Arvisura Színházi Társaság, a Karinthy Színház, a Bárka Színház vagy a Krétakör. 2009-től a Nézőművészeti Kft. alapító tagjaként dolgozott. Karakteres alakításai generációk számára váltak emlékezetessé. Számos nagy sikerű magyar filmben szerepelt, különösen emlékezetes maradt Pepe figurája, amelyet több Jancsó Miklós-filmben formált meg Mucsi Zoltán oldalán.
Szinkronszínészként is maradandót alkotott: többek között Steve Carell és Sacha Baron Cohen magyar hangjaként is hallhatta a közönség.