Most jött a hír Sulyok Tamás lemondása kapcsán
A nemzetközi jogász, Lattmann Tamás úgy tudja, nem áll távol a lemondás gondolata Sulyoktól, arra számít, hogy viszonylag hamar döntést is fog hozni az államfő.
Lattmann Tamás úgy véli, Sulyok számára a kevésbé rossz forgatókönyv vélhetően az lenne, ha önként távozna, és viszonylag emelt fővel hagyná el így a hivatalát. Azt azonban hozzátette végül:
Nem tudom, hogy ezt megengedi-e neki Orbán Viktor adott esetben, vagy a fideszes maradványok egyáltalán.
Lattmann Tamás szerint az államfő "méltatlan volt a köztársasági elnöki feladatkörre, ahogy mindenre korábban is, ahova a NER őt betette.”
Úgy tudja, Sulyok Tamás már fontolgatja lemondását:
Én úgy tudom, nem áll tőle távol a lemondás gondolata, miután politikai értelemben egy lehetetlen helyzetbe került. Úgyhogy én arra számítok, hogy le fog mondani valamikor, viszonylag gyorsan
Forrás