Most közölték Deutsch Tamásról, máris léptek a magyar hatóságok
Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselőjének mentelmi jogának felfüggesztését kérték a magyar hatóságok hivatalos úton, amit hétfőn jelentettek be Strasbourgban.
Bár a hivatalos indoklást nem közölték, Deutsch a közösségi oldalán hétfőn reggel arról számolt be, hogy Magyar Péter édesanyja tett ellene feljelentést rágalmazás miatt. Az ügy hátterében egy korábbi nyilatkozata áll, amelyben Deutsch egy bírónőt politikai elfogultsággal vádolt meg – írja a Telex.
„Azt sérelmezi a leendő miniszterelnök anyja, hogy nyilvánosan elmondtam, hogy a Tisza párt javára – egyébként példátlan módon – még egy sajtóterméket is betiltó bírónő, Mikus Zsuzsanna a Tisza párt híve, ugyanis a Tisza párt, tehát egy politikai párt applikációjához aktivistaként csatlakozott”
– írta Deutsch Tamás a reggeli posztban, és hozzátette: „A kedves fiával ellentétben én viszont nem fogok a mentelmi jogom mögé bújni, így aztán találkozunk a bíróságon!”
Erőss Mónika, Magyar Péter anyja a poszt alatt reagált a politikus állításaira a 24.hu szerint. Azt írta: „Deutsch Tamás EP képviselő természetesen ezúttal is valótlanságokat állít. Deutsch Tamást természetesen nem azért jelentettem fel, amit a posztjában írt
Hanem azért jelentettem fel, mert Deutsch Tamás azt állította rólam, hogy »Nem véletlen, hogy Magyar Péter a bíró édesanyján keresztül elérte azt az ítéletet, azt a bírósági döntést, hogy betiltották annak az újságnak a különszámát, amelyik meg akarta mutatni minden magyar polgárnak, hogy milyen rettenetes dolgokat tartalmaz a TISZA baloldali megszorító csomagja
Forrás