Rádióban jelentették be III. Károly király halálhírét, de ami ezután történt azt még most sem tudjuk elhinni

Rádióban jelentették be III. Károly király halálhírét, de ami ezután történt azt még most sem tudjuk elhinni
III. Károlytól és hallgatóitól is bocsánatot kért a Radio Caroline brit rádió, miután kedden egy számítógépes hiba miatt bemondták a király halálhírét. Az eljárás állítólag minden brit rádiónál készenlétben van, esetükben ez véletlenül aktiválódott. Kedden délután egy számítógépes hiba miatt a Radio Caroline bejelentette Károly király halálát. A rádióállomás bocsánatot kért a kellemetlenségért, amelyet a valótlan tájékoztatással okoztak – írta a The Guardian.
Peter Moore, a rádióállomás vezetője Facebookon közölte, hogy véletlenül aktiválódott az „Uralkodó halála” eljárás, amelyet az összes brit állomás készenlétben tart arra az esetre, ha életét vesztené a brit uralkodó.
Elnézést kérünk Őfelségétől a királytól és hallgatóinktól az esetlegesen okozott kellemetlenségekért
– fogalmazott Moore.

A bejegyzés nem tért ki arra, mennyi idő telt el azelőtt, hogy észrevették volna a hibát, de szerda délután nem volt elérhető a keddi adás 13:58 és 17:00 óra között az állomás weboldalán.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap