Ebben a percben jött: Politikus feleség lesz Muri Enikő - Vele alkot egy párt
Muri Enikő hamarosan az Evita című darab címszerepében lép színpadra. Az énekesnő-színésznő szerint
a karakterrel nemcsak szakmailag, de magánéletileg is sok közös pontot talál.
Muri Enikő, aki a közelmúltban a Jégvarázs Elsájaként aratott nagy sikert, szeptembertől egy lényegesen fajsúlyosabb karaktert formál meg: Eva Perónt, az egykori argentin elnök, Juan Domingo Perón feleségét. Muri Enikő szerint a figura sok szempontból emlékezteti őt saját életére.
„A magánéletünkben például...”
Az énekesnő a Mokkában részletesen beszélt a párhuzamokról:
„Eva Perónnak volt egy nőgyógyászati betegsége, amivel túl későn kezdett foglalkozni, és amibe belehalt 33 évesen. Nekem is volt egy nőgyógyászati problémám, amit én hál’ istennek, túléltem, és itt vagyok”
– fogalmazott az énekesnő.
A szakmai párhuzamokat illetően hozzátette: „Ami pedig a szakmai életét illeti:
olyan pályát választott, és én is, amivel vállalta, hogy megosztó személyiség legyen.
Akár színésznői mivoltában, rádióbeszédei és politikai megnyilvánulásai miatt, hiszen Juan Perón mellett firstlady lett. Kezdetben nem szerették, de aztán a jótékonykodása, az alsóbb osztály támogatása miatt elkezdték megszeretni.”
Madonna alakítása nem teljesen győzte meg
Bár a darab alapjául szolgáló 1996-os musicalfilm, amelyben Madonna játszotta a főszerepet, világszerte ismert, Muri Enikő határozott elképzelésekkel vág neki a feladatnak.
„Evita egy erős, karakán nő, aki kiállt a szegényekért, az igazságtalanság ellen. Madonna játékában nekem az nem tetszett, hogy nagyon finom nőnek volt beállítva. Az utolsó pillanatig erős oszlopnak kell lennie”
– mondta Muri Enikő, aki Gubik Petrával és Gadó Anitával váltásban játssza a Szirtes Tamás által rendezett darabot.
Forrás