Nincs kegyelem! Magyar Péter kimondta, ők vonulnak börtönbe
Történelmi jelentőségű törvénycsomagot nyújtottak be az Országgyűlésnek - jelentette be Magyar Péter kedd este a Facebook-oldalán közzétett videóban annak kapcsán, a kormány benyújtotta az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatot.
"A magyar emberek és a vállalatok végre hozzájuthatnak az őket megillető uniós ezermilliárdokhoz, és ehhez semmi mást nem kell tennünk, mint amit a magyar emberek is várnak tőlünk: felszámolni az orbáni korrupciót" - mondta a miniszterelnök. Hozzátette: éveken keresztül azt hallgattuk a bukott kormánytól, hogy az unió politikai okokból tartja vissza a pénzeket. Évek óta azt hallgattuk, hogy a vita a migrációról szól, hogy a vita Ukrajnáról szól, hogy a vita különböző ideológiai kérdésekről szól.
Közben mindenki számára hozzáférhetőek voltak azok a dokumentumok, amelyekből pontosan kiolvasható, hogy az Európai Unió mit vár Magyarországtól: szigorú korrupcióellenes intézkedéseket, átláthatóbb közéletet, erősebb garanciákat, autonóm egyetemeket - hangsúlyozta.
Magyar Péter szerint a helyzet egyszerű: Magyarország azért nem jutott hozzá éveken keresztül a neki járó forrásokhoz, mert az Orbán-kormány a tiszta közélet, a korrupciómentesség, az oktatási és kutatási szabadság "esküdt ellensége volt". Ezért nem volt hajlandó végrehajtani azokat a változtatásokat, amelyeket egyébként a magyar emberek többsége is támogat és elvár.
"Mi ezt a vitát lezártuk. Három hét alatt megkötöttük a politikai megállapodást az Európai Unióval. A magyar emberek és vállalatok pénzét, mintegy 6 ezer milliárd forintot hazahozzuk. És eközben végrehajtjuk azokat az intézkedéseket is, amelyekre Magyarországnak saját érdekéből is szüksége van" - mondta a videóban.
Emlékeztetett arra, hogy az uniós források hiányát egy ország fizette meg: diákok és kutatók, magyar vállalkozások, az egészségügyi rendszerünk, a közlekedési infrastruktúránk, az önkormányzatok és végső soron minden magyar család.
Magyar Péter hangsúlyozta: a törvénycsomag és a korrupció elleni küzdelem egyik legfontosabb eleme az Integritás Hatóság (IH) megerősítése, amelynek valódi jogosítványokat adnak. Kifejtette: ha egy korrupciós ügyben a nyomozást megszüntetik vagy a feljelentést elutasítják, az IH a jövőben a bíróság előtt kezdeményezheti az eljárás folytatását. Ha uniós pénzből finanszírozott közbeszerzéseknél visszásságot tapasztal, közbeléphet és vizsgálatot indíthat, "mert a közpénz az a magyar emberek pénze".
A cikk ITT folytatódik!