Döbbenet! Magyar Péter meglátta az új köztársasági elnököt az Országgyűlésben, majd fogta magát és...
Felállva, tapssal fogadták a Tisza Párt képviselői Forsthoffer Ágnes ideiglenes köztársasági elnököt a keddi országgyűlési ülés kezdetén. Az államfő napirend előtti felszólalásával indult a parlament munkája, miközben továbbra is figyelmet kap döntése, hogy lemondott a köztársasági elnöki rezidenciáról és a szolgálati autóról.
Éppen gyülekeztek a képviselők az Országgyűlés üléstermében, amikor Forsthoffer Ágnes ideiglenes köztársasági elnök belépett az államfői páholyba. Elsőként Magyar Péter vette észre érkezését, és tapsolni kezdett, amit a Tisza Párt képviselői is követtek.
Néhány pillanattal később már felállva, tapssal köszöntötték az ideiglenes köztársasági elnököt.
Ezt követően Forsthoffer Ágnes napirend előtti felszólalásával vette kezdetét a keddi parlamenti ülés. Egyébként miután a Fidesz–KDNP képviselői távol maradtak Forsthoffer Ágnes köztársasági elnöki felszólalása alatt, Magyar Péter beszéde közben folyamatosan kezdtek visszaérkezni az ülésterembe.
Mint ismert, Forsthoffer Ágnes nem élt a köztársasági elnök számára biztosított hivatalos rezidencia és szolgálati autó lehetőségével. Ehelyett a házelnöktől egy 70 négyzetméteres szolgálati lakást kért, amelyet ideiglenes hivatali ideje alatt használ. A visszautasított köztársasági elnöki rezidenciáról azonban több képet is megosztott közösségi oldalán.
Forrás