Friss: újabb két fideszes politikus távozott, súlyos következménye van a pártra nézve

Friss: újabb két fideszes politikus távozott, súlyos következménye van a pártra nézve
Napról napra esik szét a Fidesz.
Megszűnt az óbudai Fidesz-frakció, miután Kozma János és Malinás Sándor önkormányzati képviselők bejelentették, hogy kilépnek a frakcióból. A bejelentés a Pénzügyi- és Tulajdonosi Bizottság ülésén hangzott el, amelyről Kiss László, Óbuda polgármestere számolt be.
A két képviselő távozásával a frakció létszáma a működéshez szükséges három fő alá csökkent, ezért a szabályok szerint megszűnt. A kilépő képviselők függetlenként folytatják munkájukat.

Kiss László azt kérte az immár független képviselőktől, hogy döntéseik során kizárólag Óbuda érdekeit tartsák szem előtt. Hangsúlyozta, hogy továbbra is pártpolitikától független együttműködésre törekszik minden képviselővel, és örömmel látja, ha a helyi közéletben a kerület ügyei fontosabbá válnak a pártpolitikai vitáknál.

Az eset újabb jelentős változást jelent az önkormányzati erőviszonyokban, hiszen a Fidesznek már nincs önálló frakciója Óbuda képviselő-testületében.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap