Magyar Péter bejelentette! Hétfővel Sulyok Tamás megy, aki pedig beül a helyére, az nem más mint...
Sulyok Tamás pár perce aláírta az alaptörvény 17. módosítását, így július 20-án 0 órától megszűnik a köztársasági elnöki mandátuma. Az Alaptörvény rendelkezései szerint július 20-tól ideiglenesen Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke látja el a köztársasági elnök jogköreit. Az Országgyűlésnek 30 napon belül új köztársasági elnököt kell választania - ismertette Magyar Péter miniszterelnök szombaton a Facebook-oldalán, miután Sulyok Tamás bejelentette, hogy aláírja az alaptörvény 17. módosítását.
Magyar Péter úgy fogalmazott, Sulyok Tamás aláírásával elhárult az utolsó akadály az elől, hogy a közös döntéseink életbe lépjenek.
"Megszűnik a köztársasági elnök megbízatása, felszabadul az Alkotmánybíróság, megerősödik a bírói önigazgatás, alkotmányos alapja lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal létrehozásának. 12 évben korlátozzuk képviselők megbízatását. Mindez nem csak azért jelentős, mert ezzel fontos vállalásaink teljesülnek. Ezekkel a döntésekkel visszaadunk valamit, amit az Orbán-rendszer hosszú éveken át próbált elvenni a magyar emberektől: annak bizonyosságát, hogy a hatalom korlátozható, a közös vagyon visszaszerezhető, az állam pedig újra a polgárait, a szabad magyar polgárokat szolgálhatja" - írta a bejegyzésben.
Az oldalon közzétett videóban a miniszterelnök úgy fogalmazott:
"döntsünk együtt! Nem szivarszobákban szeretnénk a legmegfelelőbb jelöltet megtalálni. Javasoljanak a pártok, a közélet szereplői, civilek és magánemberek. Mondják el, kit és milyen értékek alapján tartanak méltónak arra, hogy a Magyar Köztársaságot képviselje, a magyar embereket képviselje".
Hozzátette, ő is összehívja hétfőre a Tisza elnökségét és a frakcióját egyeztetésre.
"Biztos vagyok benne, hogy közösen rövid időn belül dönthetünk arról, hogy ki legyen Magyarország új köztársasági elnöke. A jelöltekről egyeztetni fogok a pártok frakcióvezetőivel, és a végső döntést a parlament hozza meg. A jelölés erkölcsi alapját viszont a társadalom bizalma adhatja meg. Biztos vagyok benne, hogy sikerül olyan köztársasági elnököt választanunk, aki minden tekintetben alkalmas lesz a magyar nemzet egységének a megteremtésére és szeretett hazánk méltó képviseletére" - hangsúlyozta.
Magyar Péter megjegyezte, "jobb lett volna persze, ha Sulyok Tamás hamarabb távozott volna hivatalából. Jobb lett volna méltóbb módon, jobb lett volna a köztársasági elnök belátásával, felelősségvállalásával és lemondásával eljutni idáig. De azért is volt szükség ezekre a módosításokra, mert az ő belátására, a bukott orbáni hatalom kiszolgálóinak a közös haza iránt érzett felelősségtudatára nem számíthatott és nem is számíthat Magyarország."
"Tudom, hogy a velünk egyetértő elsöprő többség körében is volt, akinek bántotta a fülét, aki számára szokatlan volt az az élesség, ahogyan Sulyok Tamást az elmúlt hónapokban kritizáltam. Nekik azt tudom mondani, hogy nem magam miatt tettem. Azokért az áldozatokért tettem, akik ma végre túlélőnek nevezhetik magukat. Azokért a gyerekekért tettem, akiket a gyermekvédelmi rendszerekben magukra hagytak. Azokért a határon innen és túl élő közösségekért, akiket megtámadtak, megaláztak vagy politikai célponttá tettek. Azokért, akik nem voltak abban a helyzetben, hogy a hangjuk elhallatszon Sulyok Tamásig vagy Orbán Viktorig. Azért tettem, hogy mindenki megjegyezze, hogy nem fordulhat elő még egyszer Magyarország történetében, hogy semmibe lehessen venni valakit csak azért, mert nincs hatalma" - fogalmazott.
A további részletek ITT olvashatók!