Vitézy nekiugrott Szentkirályi Alexandrának, jön az elszámoltatás, miután arra szólította fel, hogy...

Vitézy nekiugrott Szentkirályi Alexandrának, jön az elszámoltatás, miután arra szólította fel, hogy...
Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter hivatalos levélben kért részletes elszámolást a Millenáris Tudományos Kulturális Alapítványtól.
Hivatalos levélben szólította fel Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Szentkirályi Alexandrát, a Millenáris Tudományos Kulturális Alapítvány kuratóriumi elnökét, hogy két héten belül készítsen pontos jelentést az alapítvány aktuális pénzügyi és vagyoni helyzetéről, valamint az államra visszaszálló és vissza nem szálló vagyonelemekről.
Vitézy a jelentésen kívül mást is kért
A miniszter az erről szóló csütörtöki Facebook-bejegyzésében közölte: azt is kérte Szentkirályi Alexandrától, hogy az alapítvány július 31-i megszűnéséig az általa vezetett kuratórium tartózkodjon minden, a napi működésen túli kötelezettségvállalástól, valamint az alapítvány bármely vagyontárgyának értékesítésétől.

Mint írta, ez a szervezet egyike volt a Fidesz által létrehozott közérdekű vagyonkezelő alapítványoknak (kekva), „amelyek segítségével átláthatatlanná tették az állami vagyonnal való gazdálkodást”. Az Európai Bizottság régóta kritizálta azt a felállást, amelyben az alapítványok kuratóriumaiban jellemzően politikusok ültek, akik teljesen átláthatatlan és ellenőrizhetetlen módon gazdálkodtak az állami vagyonnal – tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy az uniós források felszabadításának egyik feltétele ennek a rendszernek az átalakítása volt, de a Fidesz-kormány ezt nem volt hajlandó megtenni.

Ahogy az már több ízben kiderült, az előző kormány nem az ország szuverenitását védte, hanem az évek alatt felépített, a közpénzek felhasználásának átláthatatlanságát szolgáló rendszert
– fogalmazott a miniszter.

A következő hetekben átvizsgálják a kekvákat

Emlékeztetett arra, hogy az új kormány célja...

Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap