Szigorít az EU, ezek a húsok hamarosan eltűnhetnek a boltok polcairól
Az Európai Unió komoly szigorításról döntött, amely több, a boltokban is megszokott élelmiszert érinthet. A korlátozás már napokon belül életbe lép, és addig marad érvényben, amíg a szükséges feltételek nem teljesülnek.
Csütörtöktől felfüggeszti az Európai Unió a Brazíliából érkező húsok és más állati eredetű termékek behozatalát. A döntést azzal indokolták, hogy Brazília nem adott megfelelő garanciát arra, hogy betartja az uniós állategészségügyi előírásokat. A korlátozás elsősorban a feldolgozott húskészítményeket érinti, de várhatóan a baromfira, a tojásra és a mézre is kiterjed. Az importtilalom addig maradhat érvényben, amíg a brazil hatóságok nem igazolják, hogy megfelelnek az EU követelményeinek.
Csütörtöktől nem érkezhet hús és több más állati eredetű termék Brazíliából az Európai Unióba – közölte az Európai Bizottság illetékes szóvivője az AFP francia hírügynökséggel.
A név nélkül nyilatkozó uniós tisztségviselő szerint Brüsszel addig tartja fenn a korlátozást, amíg Brazília nem tudja bizonyítani, hogy eleget tesz az uniós állategészségügyi szabályoknak. Az intézkedés hátterében az áll, hogy az ország nem adott elegendő biztosítékot arra, hogy exporttermékei megfelelnek azoknak az előírásoknak, amelyek az antibiotikumok helytelen állattenyésztési használatának visszaszorítását szolgálják.
Az AFP emlékeztetett arra, hogy Brazília májusban felkerült azon országok uniós listájára, amelyek nem tartják be az antibiotikumok állattenyésztésben történő alkalmazására vonatkozó szabályokat.
"Brazília a továbbiakban nem lesz jogosult élelmiszertermelés céljából tartott állatok és emberi fogyasztásra szánt állati eredetű termékek uniós exportjára" - fogalmazott a szóvivő az AFP szerint.
A korlátozás elsősorban a feldolgozott húskészítményeket érinti, de várhatóan a baromfira, a tojásra és a mézre is kiterjed. A brazil baromfi- és mézágazat ellenőrzése pénteken zárul.
Az Európai Bizottság szóvivője szerint az intézkedés feloldása attól függ, milyen gyorsan sikerül Brazíliának igazolnia, hogy megfelel az uniós előírásoknak.
"Brazília fontos partner az EU számára. Szorosan, konstruktívan és pozitívan működünk együtt a brazil hatóságokkal annak biztosítására, hogy az ország megfeleljen a szükséges követelményeknek" - fogalmazott a szóvivő, majd hozzátette: "amint a megfelelést a brazil hatóságok bizonyítják, az export újraindulhat."
Az AFP szerint Brazília 2025-ben az Európai Unió második legnagyobb marhahús-beszállítója volt. Az onnan érkező import meghaladta a 92 ezer tonnát, értéke pedig több mint 713 millió eurót tett ki.
Forrás