Frontális buszbaleset történt Magyarországon! A helyszínre érkező egységeknek EZZEL kellett szembenéznie
Áthajtott a szemközti sávba egy autó, óriásit csattant egy Volánbusszal Kecskeméten. A baleset miatt egy ember beszorult a kocsiba.
Baleset történt hétfőn délelőtt Kecskeméten, a Kurucz körúton. A részletekről a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság adott tájékoztatást a Baonnak.
Így történt a baleset
Az autó vezetője eddig tisztázatlan okból áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött a busszal.
A személyautót vezető nő beszorult a roncsba, a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk.
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a kecskeméti hivatásos tűzoltók a műveleti szolgálat irányításával avatkoztak be, majd átadták a sérültet a mentőknek. Mindkét járművet áramtalanították.
A buszon a baleset idején nem tartózkodtak utasok.
A rendőrség közlése szerint az ütközés hétfőn reggel 8 óra 15 perc körül történt. A személyautó sofőrje megsérült, a baleset pontos körülményeit még vizsgálják.
Az Origo ma beszámolt egy másik balesetről is, akkor azt írtuk, hogy súlyos közlekedési baleset történt Budapest X. kerületében, a Sibrik Miklós út és a Harmat utca kereszteződésében, ahol egy teherautó és egy személyautó ütközött össze. A karambol következtében az autó vezetője beszorult a járműbe, a tűzoltóknak feszítővágóval kellett kiszabadítaniuk.
A helyszínen készül felvételeket IDE kattintva tekintheti meg!
A kép illusztráció