Most közölték a hírt, a börtönben lévő Matolcsy Györgyről - EZ mindent megváltoztat

Most közölték a hírt, a börtönben lévő Matolcsy Györgyről - EZ mindent megváltoztat
A Fővárosi Törvényszék egyetértett azzal, hogy a volt jegybankelnök és társai elérhetetlenné válásának veszélyét megalapozza a terhükre rótt bűncselekmények büntetési tétele, másrészről a nemzetközi mozgási lehetőségük és a kiemelkedően jó egzisztenciális helyzetük.
Közleményt adott ki a Fővárosi Törvényszék, melyben hivatalosan is közölték, hogy a testület helybenhagyta a Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.


Az elsőfokú bíróság 2026. november 23-ig rendelte el mindhárom gyanúsított letartóztatását, és elutasította a bűnügyi felügyelet, továbbá az óvadék megállapítása iránti védői indítványt. A végzés ellen mindhárom gyanúsított és a védőik jelentettek be fellebbezést. Az ügyben másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék viszont most megállapította, hogy az eljárás jelenlegi szakaszában a bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúját minden terhelt esetében kellően alátámasztják a feljelentések és mellékleteik, az okirati bizonyítékok, a tanúvallomások, a hangfelvételek és azok leiratai, valamint az okiratok keletkezésével és visszadátumozásával kapcsolatos informatikai adatok.

Az FT egyetértett az elsőfokú döntéssel abban, hogy a gyanúsítottak elérhetetlenné válásának veszélyét egyrészről megalapozza a terhükre rótt bűncselekmények büntetési tétele, másrészről a nemzetközi mozgási lehetőségük és a kiemelkedően jó egzisztenciális helyzetük

– olvasható még az indoklásban, hozzátéve még azt is, hogy a fentieket erősíti a gyanú szerinti elkövetői kör tagjai között fennálló szoros családi, gazdasági és személyes kapcsolat és az, hogy a gyanú szerint szintén az elkövetői körhöz tartozó két személy – Matolcsy Ádám és Stofa György – ismeretlen külföldi helyen van.

A bizonyítás befolyásolásának veszélyét is konkrét adatok támasztják alá

Közölték továbbá azt is, hogy a...

A további részletekért Kattintson IDE!
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap