Most érkezett a hír Geszti Péterről! Sokan emlékeznek meg róla ezekben a pillanatokban is és küldik jókívánságaikat! Tegyünk mi így, minél többen! Ez az oka:

Most érkezett a hír Geszti Péterről! Sokan emlékeznek meg róla ezekben a pillanatokban is és küldik jókívánságaikat! Tegyünk mi így, minél többen! Ez az oka:

Május 9-én ünnepelte 57. születésnapját Geszti Péter EMeRTon-díjas magyar énekes, dalszövegíró, reklámszakember, producer, szinkronszínész és előadóművész Geszti Péter!

Rengetegen köszöntötték és küldték jókívánságaikat!

Budapesten született 1964-ben. Pályafutását gyermekszínészként kezdte. Különböző filmekben szerepelt, az ismertséget a Mézga család Aladárjának szerepével szerezte. Felsőfokú tanulmányait az ELTE Tanárképző Főiskolai Karának magyar-történelem szakán végezte, ahol 1989-ben szerzett diplomát. Már egyetemistaként dalszövegeket írt a népszerű Első Emelet zenekar számára. Miután az együttes felbomlott, riporterkedett, műsorvezetőként és forgatókönyvíróként dolgozott. Médiakarrierjét az Ász című televíziós műsor műsorvezetőjeként kezdte 1989-ben, majd a Rapülők és a Jazz + Az együttesek tagjaként sikeres zenei karriert futott be.1992-ben a Megáll az ész műsorvezetője, 2001-ben a "Gesztiméter" című magyar fejlesztésű kvízshow házigazdája. Ebben az évben veszi feleségül Gryllus Dorka színésznőt, akivel 2006-ig él házasságban. 2005 a Magyarország dal megszületésének éve, amelyet a Megasztár 2. helyezettjének Oláh Ibolyának ír. 2007-ben megálmodja a „Nemzeti Vágta” nevű országimázs fesztivált, egy nagy lovasversenyt a Hősök terére.

A 2010-ben indult magyar X-faktor egyik zsűritagja volt, ahol a „Lányok” kategória mentora lett. A zsűriskedést a 2011-es X-Faktorban is elvállalta. A 2011-es Eurovíziós Dalverseny magyar versenyzőjének, Wolf Katinak írt dala, a Szerelem, miért múlsz? angol és magyar kevert nyelven előadott változata, a What About My Dreams? átütő sikert aratott világszerte.

2011-ben új zenekart alapított Gringo Sztár néven, az együttes első koncertjét 2011. július 15.-én a siófoki Coke Club színpadán adta. A zenekar névválasztását Geszti azzal indokolta, hogy egyrészt felidézi az általa tisztelt Beatles együttes egykori dobosának, Ringo Starnak a nevét, másrészt arra utal, hogy ő „visszavándorolt” a zenei világba (a gringo szó spanyol-portugál nyelvterületen fehér bőrű bevándorlót jelent). Az együttes egyfajta „kozmopuritán” popzenét játszik, ami reggae, jazz, pop, rap, elektronikus zene, ska és balkáni népzene egyvelegéből áll össze.

2011. augusztus 8-án a Sziget Fesztivál mínusz egyedik napján Geszti két és fél órás koncertet adott Gesztivál címmel. A koncert érdekessége, hogy Geszti eddigi zenekarai: a Rapülők, a Jazz+Az és a Gringo Sztár léptek fel a Nagyszínpadon. Geszti 2013-ban is az X-Faktor mentori székébe ült, annak ellenére, hogy mindhárom kollégája, Milkós, Feró és Ildikó is felhagyott a mentorkodással.

2015 nyarán megjelent a debütált, a Van még című száma, amin Tóth Gabi is dolgozott. Decemberben pedig a Ma ne, ma ne című sláger debütált. 2016 március 4-én a budapesti Akvárium Klubban mutatta be A Létvágy című albumát. 2017-ben pedig Rapülők turnét indított.

Forrás

Az alábbi gombokkal oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap