Pont került az ügy végére! Börtönbe kell vonulnia az egykori valóságshow szereplőnek, Aurelionak! Ekkora büntetést szabott ki a bíróság: - A hír hallatán teljesen...

Pont került az ügy végére! Börtönbe kell vonulnia az egykori valóságshow szereplőnek, Aurelionak! Ekkora büntetést szabott ki a bíróság: - A hír hallatán teljesen...


Enyhítették az elsőfokú bíróság döntését.

Ma délután pont került Aurelio Caversaccio évek óta húzódó ügyének végére. Az egykori valóságshow szereplőt 2017-ben egy ismerőse közel 200 ezer forinttal rövidítette meg, amíg ő egy bárban aludt. Miután ráeszmélt a lopásra, barátai segítségével elrabolta az illetőt, hogy visszaszerezze a pénzt.

Aureliót elsőfokon négy év börtönbüntetésre ítélték 2019-ben, ám ügyvédjével ekkor fellebbeztek. A tárgyalás júniusban, majd szeptemberben is folytatódott, utóbbin szintén nem született ítélet, miután a korábbi villalakó zokogásban tört ki.

A vádlott jogi képviselője júniusban indítványt tett a bíróságon, hogy idézzék be azokat a szakértőket, akik korábban ügyfele elmeállapotát vizsgálták, a szakértői vélemény szerint ugyanis Aurelio kevert személyiségzavarban szenved, hisztérikus, paranoid, szenzitív és narcisztikus személyiségjegyekkel rendelkezik. A védelem ekkor azzal érvelt, hogy emiatt fennáll a Borderine személyiségzavar lehetősége, ami befolyásolhatta a vádlottat a bűncselekmény elkövetésében.

A bíróság helyt adott az indítványnak, ám az igazságügyi elmeorvosi szakértő betegség miatt nem tudott megjelenni a szeptemberi tárgyaláson, a mai ülésen sem. Felolvasták viszont a sértett levelét, aki azt írta:

Aurelio bocsánatot kert tőlem, nem haragszom rá.

A Blikk tudósítása szerint a vádlott az ügyvédje védőbeszéde után szorgalmasan olvasgatta a saját beszédét, amit az utolsó szó jogán fel is olvasott az ügyészségnek.

Nagyon sajnálom, nagyon röstellem azt, amit tettem. Nem a felmentésemért kampányolok, és lehet, hogy bűncselekményt követtem el, de soha nem állt szándékomban embert rabolni. Szeretnek elnézést kérni a viselkedésemért, és amiért az elsőfokú tárgyalásra szerepelni jártam. Nem szándékozom bűncselekményeket elkövetni. Bevallom, ideges voltam, felpofoztam, üvöltöztem a sértettel, elküldtem melegebb éghajlatra. Valóban csapkodtam hátrafelé, amikor a kocsiban voltam, és igen, mondtam, hogy szívem szerint kiszállnék és elásnám. Már bánom, hogy a kiszőkített hajú idióta fejemmel mentem a tárgyalásra, ahova szerepelni jártam, de fel sem fogtam, milyen következményei lehetnek ennek az egésznek. Bíró úr, legyen szíves mindezt figyelembe venni. Pszichológushoz is rengeteget járok, szeretném a hírnevemet is jó, erkölcsileg jó dolgokra fordítani. Szeretném, ha elhinné nekem, hogy nem állt szándékomban senkit elrabolni

– mondta Aurelio.

A bíróság végül meg is hozta az ítéletet. Megváltoztatva az első fokon eljáró bíróság döntését, Aurelio büntetését

2 ÉV 3 HÓNAP BÖRTÖNRE ENYHÍTETTÉK, VALAMINT 67 EZER FORINT BŰNÜGYI KÖLTSÉG ÉS TOVÁBBI 100 EZER FORINT BŰNÜGYI KÖLTSÉG FIZETÉSÉRE IS KÖTELEZIK. AURELIOT KORÁBBAN A DROGÜGYEI MIATT 1 ÉV ÉS 2 HÓNAP BÖRTÖNBÜNTETÉSRE ÍTÉLTÉK, A BÍRÓSÁG DÖNTÉSE SZERINT EZT IS LE KELL TÖLTENIE.

Forrás

Az alábbi gombokkal oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!
loading...

AKTUÁLIS