Egy szál köntösben és papucsban találtak rá az út szélén a rendőrök a 3 éves Emmára! Ezért indult útnak a szülei tudta nélkül:

Egy szál köntösben és papucsban találtak rá az út szélén a rendőrök a 3 éves Emmára! Ezért indult útnak a szülei tudta nélkül:


A kislány papucsba és köntösbe indult útnak szülei tudta nélkül.

Két rendőr vasárnap reggel éppen egy bevetésre sietett szolgálati autójával, amikor meglátták az út szélén pizsamában, papucsban, hátizsákkal baktató kislányt. A bevetésre siető rendőrök értesítették a kollégáikat az esetről.

Ema a rendőröknek azt mondta, ő is iskolába szeretne járni, mint a bátyja, azért indult el a hátizsákkal.

„A kislány gondolataiba merülve bámulta az utat. Sok mindent nem tudtuk kiszedni belőle, ezért beültettük a februári zimankóban fagyoskodó gyermeket az autóba és elindultunk vele, hogy megkeressük a szüleit” – írták a rendőrségi közleményben.



Meglepetés, riadalom és elismerés sugárzott a szülők szeméből, amikor meglátták a rendőröket a kapuban, amint kézen fogva hozták a kislányt.

Mint kiderült, a kislány a szobájában játszott, amikor egyszercsak fogta magát, felvett egy kis hátizsákot, kiment az udvarra, kireteszelte a kaput, és elindult a testvére után az iskolába. Nem tudta, hogy vasárnap lévén a kisfiú nem iskolába ment, hanem az apjukkal a városba - írja a Maszol.

Forrás

Az alábbi gombokkal oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap