Érkezik a dupla nyugdíj a héten, viszont van egy rossz hírünk is!

Érkezik a dupla nyugdíj a héten, viszont van egy rossz hírünk is!


A héten újból komolyabb pénz áll a házhoz a nyugdíjasoknál: érintettek esetében a 13. havi nyugdíjat ugyanis a szokásos havi ellátással együtt fogják megkapni az érintettek, ami azt jelenti, hogy mivel február 12-e szombatra esik, pénteken utalják a bankszámlásoknak vagy ettől a naptól kézbesíti a postás.

A nyugdíjasok a havi ellátás mellett még egyszer ugyanannyi pénzt kapnak, s ez a plusznyugdíj már az idei megemelt összeget jelenti.

Az átlagnyugdíjasok így több mint 330 ezer forintban részesülnek majd, a legmagasabb ellátásban részesülők pedig akár kétszer 2 millió forinthoz is hozzájuthatnak.

Az eredeti elképzelések szerint 2022-ben - mint, ahogy azt a miniszterelnök is jelezte - a 13. havi nyugdíjnak még csak a második heti részét kapták volna meg pluszban az érintettek, tehát most a félhavi nyugdíj összeget. Ez önmagában 160 milliárd forintos költségvetési pluszkiadást jelentett volna a korábbi kormányzati becslések szerint, vagyis az előző évihez képest 83 milliárddal nagyobbat.

Ám azzal, hogy a kormány végül a teljes ellátást ki fogja utalni, 160 milliárdos tétellel terheli meg a februári és összességében az ezévi büdzsét. Ez az eredeti menetrendhez képest jóval több forrást igényel, hiszen tavaly összességében hasonló mértékű pluszkiadást jelentett a nyugdíjprémium és az általános 5%-os nyugdíjemelés. Igy egyáltalán nem csoda, ha Varga Mihály pénzügyminiszternek kihívást jelentett a fedezet előteremtése egy olyan költségvetésben, mely az előző évben több mint 5000 milliárd forintos hiánnyal zárt.

Hogy ez mennyire tudja ellensúlyozni az áremelkedést, azt szintén február 11-én tudjuk meg, amikor a KSH közli a januári infláció mértékét.

Tényleg örömteli, hogy pluszpénzhez jutottak a nyugdíjkorúak, ám az eddigi adatokból az derül ki, hogy továbbra sem tudja a kormány féken tartani, csak mérsékelni a pénzromlást. Szeptemberben a nyugdíjasok fogyasztói kosara alapján számolt infláció elérte az 5 százalékot, majd azóta is hónapról hónapra folyamatosan emelkedik, decemberben már 6,7 százalékos volt annak mértéke.

Elég valószínű, hogy a január havi emelt ellátás nem tudja lekövetni az inflációt. Az élelmiszerárstop majd csak a február havi helyzeten javíthat pár tizedszázalékot, ám elemzők szerint a nyugdíjasok inflációját valószínűleg még ez sem tudja majd 5 százalék alá nyomni. Mindezek fényében januárra szinte biztos, hogy értékvesztést szenvedhetnek el a nyugdíjak, tehát biztos, hogy a 13. havit nem tudják a nyugdíjasok teljes egészében megtakarítani a későbbiekre.

Forrás

Az alábbi gombokkal oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap