A NATO egyértelművé tette! Elmondta a főtitkár, küldenek-e harci repülőgépeket és beavatkoznak-e katonailag az orosz-ukrán konfliktusba! ITT a válasz:

A NATO egyértelművé tette! Elmondta a főtitkár, küldenek-e harci repülőgépeket és beavatkoznak-e katonailag az orosz-ukrán konfliktusba! ITT a válasz:


A NATO, ezen belül Lengyelország sem küld repülőgépeket Ukrajnába, mert ez katonai beavatkozást jelentene a konfliktusba, melynek az észak-atlanti szövetség nem részese – jelentette ki egybehangzóan Andrzej Duda lengyel elnök és Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára kedden közös lengyelországi sajtóértekezletükön.

A harci repülőgépek esetleges ukrajnai szállítását tudakoló újságírói kérdésre reagálva Stoltenberg elmondta: a NATO szolidárisan kiáll Ukrajna mellett, humanitárius és fegyverszállítmányokat is küld neki. Hangsúlyozta azonban, hogy a szövetség nem akar a konfliktus részese lenni. „Ezért nem áll szándékunkban bármilyen fegyveres erő küldése Ukrajnába, és repülőket sem küldünk az ukrán légtérbe” – jelentette ki.

Stoltenberg nyilatkozatát Duda is megerősítette, hozzátéve: a harci repülőgépek küldése a NATO beavatkozását jelentené az Ukrajnában zajló konfliktusba, amelynek az észak-atlanti szövetség nem részese. (MTI)

Forrás

Az alábbi gombokkal oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap