MOST ÉRKEZETT! Bejelentették: Nemsokára jöhet a négynapos munkahét?! Ekkor vezethetik be:
Kísérleti jelleggel néhány munkahelyen bevezették a négynapos munkahetet Izlandon – számolt be a BBC. A hatóságok szerint a termelékenység a munkahelyeken nem változott, sőt a legtöbb cégnél még növekedett is.
A négynapos munkahét kipróbálását már több országban bevezették, mint például Spanyolországban és az új-zélandi Unilevernél. Az eddigi kísérleti eredmények szerint az újítás „elsöprő siker”. Korábban az Aucklandi Egyetem végzett kutatást, amelyben arra a következtetésre jutottak, hogy a négynapos munkahétnek köszönhetően a dolgozók akár húsz százalékkal is jobban teljesíthetnek.
Sok országban már napirenden van a négynapos munkahét témája, köztük Spanyolországban és Új-Zélandon. Japánban a Microsoft már ki is próbálta a rövidített munkahetet: A MINDEN PÉNTEKEN BEZÁRT IRODÁK VISZONT NEM ROMLÓ MUTATÓKAT, HANEM A TERMELÉKENYSÉG 40 SZÁZALÉKOS NÖVEKEDÉSÉT EREDMÉNYEZTÉK. Magyarországon az eddigi tapasztalatok nem vetítettek előre jelentős és széleskörű változást.
A járvány alatt ugyan éltek a vezetők a munkaidő csökkentésével, de ezt kizárólag átmeneti megoldásként alkalmazták, elkerülve a költségcsökkentést és a nagy létszámú elbocsátásokat. Forrás: index.hu
Forrás
Az alábbi gombokkal oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!
Home
/
Aktuális
/
Élet
/
Érdekesség
/
Gondoltad volna
/
Hírek
/
Történet
/
Tudtad-e
/
Világunk
/
MOST ÉRKEZETT! Bejelentették: Nemsokára jöhet a négynapos munkahét?! Ekkor vezethetik be:
MOST ÉRKEZETT! Bejelentették: Nemsokára jöhet a négynapos munkahét?! Ekkor vezethetik be:
Világunk
Címkék:
Aktuális,
Élet,
Érdekesség,
Gondoltad volna,
Hírek,
Történet,
Tudtad-e,
Világunk