MOST JÖTT: Kétlépcsős nyugdíjemelést ígért be a kormány - Ekkor érkezhet a pénz:
Éppen csak elkészült a Magyar Nemzeti Bank friss inflációs előrejelzése a 2022-es évre, kedd délután a Pénzügyminisztérium közleményt adott ki, amelyből kiderült, hogy a nyugdíjak idei pótlólagos emelésére készül a kormány.
A Pénzügyminisztérium a közleményében azt írta:
„A kormány a nyugdíjemelés mértékéről – amely az idei évben 5% volt – az inflációs előrejelzés alapján előzetesen dönt. Abban az esetben, ha jelentős az eltérés, két lépcsőben nyugdíjkiegészítés történik, az első júniusban, a második novemberben.
A tárca ugyanakkor felidézi az Orbán kormány áremelkedést fékező intézkedéseit (benzinárstop, élelmiszerárstop, kamatstop, rezsicsökkentés), kitérve arra is, hogy „a háború, a szankciók és az energiaárak emelkedése miatt egész Európában magas az infláció”.
Kedden jelent meg ugyanis a jegybank kamatdöntése után az MNB friss GDP– és inflációs előrejelzése, amelyek szerint a havi csúcspont július-augusztusban lehet, 8-11 százalék közötti sávban várják ekkorra az előző évhez viszonyított inflációt. Az idén februárban a januári 7,9 százalékról már 8,3 százalékra nőtt a pénzromlás mértéke az egy évvel korábbihoz képest – emlékeztet a Bank360.hu.
Ezek szerint az eredeti 5%-os év elejei nyugdíjemelésnek akár a duplája is elképzelhető idén.
Forrás
Az alábbi gombokkal oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!
Home
/
Aktuális
/
Élet
/
Érdekesség
/
Gondoltad volna
/
Hírek
/
Pénzügy
/
Segítség
/
Tudtad-e
/
Utcaemberek
/
Világunk
/
MOST JÖTT: Kétlépcsős nyugdíjemelést ígért be a kormány - Ekkor érkezhet a pénz:
MOST JÖTT: Kétlépcsős nyugdíjemelést ígért be a kormány - Ekkor érkezhet a pénz:
in
Aktuális,
Élet,
Érdekesség,
Gondoltad volna,
Hírek,
Pénzügy,
Segítség,
Tudtad-e,
Utcaemberek,
Világunk
Világunk
Címkék:
Aktuális,
Élet,
Érdekesség,
Gondoltad volna,
Hírek,
Pénzügy,
Segítség,
Tudtad-e,
Utcaemberek,
Világunk