Most jött! ITT vannak az újabb részletek Berki Krisztián csütörtöki temetéséről!

Most jött! ITT vannak az újabb részletek Berki Krisztián csütörtöki temetéséről!


A május 6-án elhunyt Berki Krisztiánt három héttel a halála után, május 26-án, csütörtökön helyezik örök nyugalomra.

Ezt özvegye a múlt szerdán adta hírül a közösségi oldalán. Berki Mazsi állapotáról és a temetésről most újabb részletek derültek ki. Berki Krisztián temetéseBerki Krisztián halála után Mazsi féléves kislányával ideiglenesen hazaköltözött Kecskemétre az anyukájához, aki kisebbik lányával együtt igyekszik mindenben támogatni elsőszülött gyermekét. Az ismerősök szerint a kisgyerekes anya még mindig nem tért magához a sokktól, belefogyott a gyászba, és remélik, a temetés után kicsit könnyebb lesz neki.

- Rettentően sokat fogyott. Eleve vékony volt, de most két ruhamérettel soványabb. A kicsi és a családja tartja benne a lelket, hisz a kis Emma számára az élet nem állt meg. Szinte mindenkitől, még a barátaitól is elzárkózik, remélhetőleg a szertartás után nyit egy kicsit, bár azt mondta, leginkább a munkába menekül majd, hogy ne kelljen állandóan Krisztián halálára gondolni - mesélte a Blikknek Berki Mazsi egy ismerőse.

Az özvegy múlt szerdán tudatta, hogy Berki Krisztiántól, 2022. május 26-án, 14 óra 30 perckor a Farkasréti temetőben vesznek végső búcsút. A posztjában a néhai férjétől búcsút venni kívánókat arra kérte, fehér ruhában érkezzenek, a sajtó munkatársait pedig arra, hogy a temetés ideje alatt ne készítsenek interjúkat a közeli hozzátartozókkal.

A Blikk információi szerint szerettek volna egy gyászszertartást tartani az esztergomi bazilikában, de nem volt már időpont a temetés napjára, így Berki Mazsi ezt a tervet elengedte. Berki Krisztián édesanyja azt már a Borsnak árulta el, hogy hamvasztás volt, de koporsós temetést tartanak, és a gyászolóktól kért fehér színt is megindokolta.

KRISZTIÁN EGYSZER AZT MONDTA, HA VELE VALAMI TÖRTÉNNE, NE GYÁSZOLJA ŐT SENKI,

legyenek fehérben a temetésén. Ezért dönthetett úgy Mazsi, hogy ezt kéri a temetésen részt vevőktől. Természetesen én is fehéret viselek majd - mondta az asszony a napilapnak. Berki Krisztián és a drogokSajnálatos módon Berki Krisztián elég sok egyéb olyan kemikáliát fogyasztott, ami részben a testépítéshez, részben egyéb biológiai folyamatokhoz szükséges - nyilatkozta a Tényeknek K. István ügyvédje. A férfit azzal gyanúsítják, hogy drogot adott el Berkinek, akinek lakásában a rendőrség kokaint és szteroidokat is talált.

Forrás

Az alábbi gombokkal oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap