Egy hónapon belül elvitte a szíve a magyar nevettetőt – csupán 38 éves volt
Amikor Budapesten egymásba nőttek a mulatók, kávéházak, amikor az Angol Parkban táncosok, átváltozó-művészek és komédiások szórakoztatták a nagyérdeműt. Ennek a kavalkádnak volt az egyik sztárja a tragikus sorsú pufók ember, Gyárfás Dezső.
A szülei kocsmát üzemeltettek, s szinte egész életében harcban állt az apjával, aki semmibe vette a komikusokat, ahogy ő nevezte, a pojácákat. Pedig a kis Dezső (1882-ben született) már egészen fiatalon az orfeumok, a cirkusz világát imádta, olyannyira, hogy 17 évesen elszökött otthonról és csatlakozott egy vándorcirkuszhoz – írja visszaemlékezésében az Újságmúzeum.
Előtte még az apja javaslatára megpróbálkozott egy „tisztességes” munkával, ám hamar rájött, a nyomdászinaskodás kevésbé izgalmas, mint a porondok világa. Artistának jelentkezett, de a kinézete és alkata miatt az igazgató inkább bohócot faragott volna belőle. Kezdetben a fő feladata az volt, hogy aranyórát nyerjen. Történt ugyanis, hogy az igazgató úgy hirdette meg a cirkusz műsorát, hogy minden este – persze más-más városban – kisorsolnak egy méregdrága aranyórát. Na, ezt nyerte meg „véletlenül” az összes előadás végén a lelátón üldögélő Gyárfás Dezső… Aztán ráunt a vándoréletre és hazaköltözött. Az apjának megfelelve megint nyomdászinasnak ment, ám hiába dolgozott szorgalmasan a kattogó nyomdagépek mellett, lélekben máshol járt. Híres orfeumokban, ahol a neki szól a vastaps.
Végül kacskaringós úton 1903-ban elkerült a Fővárosi Orfeumba, ahol évek alatt az első számú komikus lett, a kupléit kívülről fújta Budapest. Egy időben együtt játszott Huszár Pufival is, aki később Amerikában lett világhírű komikus. Talán Gyárfás Dezső is kipróbálta volna magát a tengerentúlon, ám nem adatott meg neki. Imádta a pesti életet, a mulatók világát, a legszívesebben pedig a Városligetben időzött, ahol a cirkuszok mellett finomakat ehetett. Sosem járt gyalog, konflissal közlekedett, s már messziről megismerte mindenki, hogy érkezik Gyárfás, a pufók nevettető.
Minden nap játszani akart, szórakoztatni És hiába figyelmeztették az orvosok, hogy ezzel a túlsúllyal gondjai lesznek, sokáig nem foglalkozott vele. Annyiban igen, hogy érezte, ennek nem lesz jó vége, ezért megírta az Orfeum című önéletrajzi kötetét. Habzsolta az életet. A halála előtt nem sokkal megkérte Vágó Gézát, hogy írjon neki egy nagyon jó kuplét a jövő hónapra. Miután Vágó elmesélte mindezt a kezelőorvosának (aki Gyárfás orvosa is volt), a doktor csak ennyit mondott borongós tekintettel:
A jövő hónapban már nem fog élni.
Vágó sírva ment haza és még aznap este megírta a kuplét, amit aztán sosem tudott előadni Gyárfás Dezső, ugyanis az orvosnak sajnos igaza lett. Egy hónapon belül elvitte a szíve a komédiást, aki csupán 38 éves volt.
Ha nem szólítja el ilyen korán a Teremtő, talán még ma is emlékeznének Gyárfás Dezsőre, a pesti orfeumok különös figurájára, aki sosem titkolta, prózai színészként szeretett volna maradandót alkotni, de a mulatók nagy nevettetője lett. A halála után a Borsszem Jankó nevű élclap a következő versikével búcsúzott tőle: „Tudhatjuk, ha az égen derű látszik, Gyafi a Mennyország-színházban játszik.”
A halála után jelent meg az a történet is, hogy évtizedekkel korábban VII. Eduárd brit királlyal is találkozhatott. Amikor az uralkodó meglátta a testes színészt, a következőkkel fordult hozzá: „Irigylem barátomat, Ferenc Józsefet, akinek országában ilyen kövérre híznak az alattvalók” Gyárfás nem késett a válasszal, miközben a király mellett álló, mázsa feletti szárnysegédre mutatott: „Felséged sem panaszkodhat, Sir Adams sincs híján a jó húsnak.” Egy másik kedves anekdota szerint Gyárfás felszállt a villamosra, leült, majd azt látta, hogy egy fiatal fiú ül vele szemben, közben pedig egy korosabb hölgynek nincs ülőhelye. Odafordult hát a fiúhoz: „Mondja, barátom! Miért nem áll fel, hogy a hölgy leülhessen?” Erre a szemtelen fiú: „Miért nem áll fel az úr, hogy az egész villamos leülhessen.”
Gyárfás Dezsőt a rákoskeresztúri temetőben helyezték végső nyugalomra, a temetésén pedig több mint kétezer ember volt. A régi, békebeli Budapest egy darabját siratták azon a délelőttön. Azt a Budapestet, ahol a jókedv, a mulatozás, a bolondozás a mindennapok része volt, s ahol Gyárfás slágereit dúdolták a kocsisoktól a grófkisasszonyokig.
Nyugodj békében, Gyárfás Dezső!
Forrás
Amikor Budapesten egymásba nőttek a mulatók, kávéházak, amikor az Angol Parkban táncosok, átváltozó-művészek és komédiások szórakoztatták a nagyérdeműt. Ennek a kavalkádnak volt az egyik sztárja a tragikus sorsú pufók ember, Gyárfás Dezső.
A szülei kocsmát üzemeltettek, s szinte egész életében harcban állt az apjával, aki semmibe vette a komikusokat, ahogy ő nevezte, a pojácákat. Pedig a kis Dezső (1882-ben született) már egészen fiatalon az orfeumok, a cirkusz világát imádta, olyannyira, hogy 17 évesen elszökött otthonról és csatlakozott egy vándorcirkuszhoz – írja visszaemlékezésében az Újságmúzeum.
Előtte még az apja javaslatára megpróbálkozott egy „tisztességes” munkával, ám hamar rájött, a nyomdászinaskodás kevésbé izgalmas, mint a porondok világa. Artistának jelentkezett, de a kinézete és alkata miatt az igazgató inkább bohócot faragott volna belőle. Kezdetben a fő feladata az volt, hogy aranyórát nyerjen. Történt ugyanis, hogy az igazgató úgy hirdette meg a cirkusz műsorát, hogy minden este – persze más-más városban – kisorsolnak egy méregdrága aranyórát. Na, ezt nyerte meg „véletlenül” az összes előadás végén a lelátón üldögélő Gyárfás Dezső… Aztán ráunt a vándoréletre és hazaköltözött. Az apjának megfelelve megint nyomdászinasnak ment, ám hiába dolgozott szorgalmasan a kattogó nyomdagépek mellett, lélekben máshol járt. Híres orfeumokban, ahol a neki szól a vastaps.
Végül kacskaringós úton 1903-ban elkerült a Fővárosi Orfeumba, ahol évek alatt az első számú komikus lett, a kupléit kívülről fújta Budapest. Egy időben együtt játszott Huszár Pufival is, aki később Amerikában lett világhírű komikus. Talán Gyárfás Dezső is kipróbálta volna magát a tengerentúlon, ám nem adatott meg neki. Imádta a pesti életet, a mulatók világát, a legszívesebben pedig a Városligetben időzött, ahol a cirkuszok mellett finomakat ehetett. Sosem járt gyalog, konflissal közlekedett, s már messziről megismerte mindenki, hogy érkezik Gyárfás, a pufók nevettető.
Minden nap játszani akart, szórakoztatni És hiába figyelmeztették az orvosok, hogy ezzel a túlsúllyal gondjai lesznek, sokáig nem foglalkozott vele. Annyiban igen, hogy érezte, ennek nem lesz jó vége, ezért megírta az Orfeum című önéletrajzi kötetét. Habzsolta az életet. A halála előtt nem sokkal megkérte Vágó Gézát, hogy írjon neki egy nagyon jó kuplét a jövő hónapra. Miután Vágó elmesélte mindezt a kezelőorvosának (aki Gyárfás orvosa is volt), a doktor csak ennyit mondott borongós tekintettel:
A jövő hónapban már nem fog élni.
Vágó sírva ment haza és még aznap este megírta a kuplét, amit aztán sosem tudott előadni Gyárfás Dezső, ugyanis az orvosnak sajnos igaza lett. Egy hónapon belül elvitte a szíve a komédiást, aki csupán 38 éves volt.
Ha nem szólítja el ilyen korán a Teremtő, talán még ma is emlékeznének Gyárfás Dezsőre, a pesti orfeumok különös figurájára, aki sosem titkolta, prózai színészként szeretett volna maradandót alkotni, de a mulatók nagy nevettetője lett. A halála után a Borsszem Jankó nevű élclap a következő versikével búcsúzott tőle: „Tudhatjuk, ha az égen derű látszik, Gyafi a Mennyország-színházban játszik.”
A halála után jelent meg az a történet is, hogy évtizedekkel korábban VII. Eduárd brit királlyal is találkozhatott. Amikor az uralkodó meglátta a testes színészt, a következőkkel fordult hozzá: „Irigylem barátomat, Ferenc Józsefet, akinek országában ilyen kövérre híznak az alattvalók” Gyárfás nem késett a válasszal, miközben a király mellett álló, mázsa feletti szárnysegédre mutatott: „Felséged sem panaszkodhat, Sir Adams sincs híján a jó húsnak.” Egy másik kedves anekdota szerint Gyárfás felszállt a villamosra, leült, majd azt látta, hogy egy fiatal fiú ül vele szemben, közben pedig egy korosabb hölgynek nincs ülőhelye. Odafordult hát a fiúhoz: „Mondja, barátom! Miért nem áll fel, hogy a hölgy leülhessen?” Erre a szemtelen fiú: „Miért nem áll fel az úr, hogy az egész villamos leülhessen.”
Gyárfás Dezsőt a rákoskeresztúri temetőben helyezték végső nyugalomra, a temetésén pedig több mint kétezer ember volt. A régi, békebeli Budapest egy darabját siratták azon a délelőttön. Azt a Budapestet, ahol a jókedv, a mulatozás, a bolondozás a mindennapok része volt, s ahol Gyárfás slágereit dúdolták a kocsisoktól a grófkisasszonyokig.
Nyugodj békében, Gyárfás Dezső!
Forrás