PÁR PERCE JÖTT a tragikus hír – gyászol az ország, elhunyt a népszerű magyar rádiós

PÁR PERCE JÖTT a tragikus hír – gyászol az ország, elhunyt a népszerű magyar rádiós


Szomorú hír érkezett, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Lukácsházi Győző tubaművész, zenei ismeretterjesztő, műsorvezető, a Klasszik Rádió egyik alapítója, a Bonbon matiné megálmodója – írja a papageno.hu portál. Lukácsházi Győző zenei elkötelezettségét Dunaújvárosban szerezte, ahol egy Kodály Zoltán által rendszeresen látogatott iskolába, a Móricz Zsigmond Zenei Általános Iskolába járt.

Előbb csellózni, később tubázni tanult. A két hangszert párhuzamosan vitte középiskolás korában, amelynek helyszíne a győri Liszt Ferenc Zeneművészeti Szakközépiskola volt.

A Zeneakadémiára tubával került, ahol 1978-ban szerezte tuba-kamaraművész és tanári diplomáját.

Játszott a Magyar Állami Operaház zenekarában, tagja volt a Vám- és Pénzügyőrség Zenekarának, majd 1984-ben a Budapest Ragtime Band vezetője lett. Ezt követően a Magyar Rádió szerkesztőjeként dolgozott, ahol később a Könnyűzenei Produkciós Szerkesztőség vezetője lett. Rádiós szerkesztő és műsorvezető, korábbi munkái között találjuk a Verkli és a Világzene Magazin című műsorokat, a Bartók Rádióban vezette a Muzsikáló Reggelt, majd elindult a mai napig is tartó Tóbiás matiné, valamint a Partitúra című, gyerekeknek szóló játékos ismeretterjesztő sorozata. 1997-ben zenei vezetője lett a budai IBS Színpadnak, ahol útjára indította a Bonbon Matiné sorozatát. 2013-18 között a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatója.

Műsorvezetőként, mesélőként rendszeresen közreműködött a Bonbon Matinékon itthon és Erdélyben, valamint fellépett az ország szimfonikus zenekaraival, ahol Balogh Sándorral és Dobszay-Meskó Ilonával közösen írott gyerek-darabjai kerültek színre.

Munkáját itthon három rádiós nívódíjjal (1995, 1998, 2000) és egy eMeRTon-díjjal (1989) ismerték el. Monte-Carlóból, Sanghajból, Brnóból és Olaszországból nemzetközi műsorversenyek díjait kapta (1994, 1995), amelyeknek szerkesztője volt. Kétszer kapott Artisjus-díjat (2011, 2018) valamint Bánffy Miklós-díjat (2017).

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap