Brutális ami Magyarország felé közelít,mutatjuk a részleteket

Brutális ami Magyarország felé közelít,mutatjuk a részleteket


Lehorgonyzott a cudar idő, és nem nagyon akar majd távozni.

Egy hullámzó frontrendszer indtított támadást Magyarország ellen, és máris vesztettünk. Ez a frontrendszer jelentős mennyiségű esőt hoz magával, ami pont úgy szedi darabokra kis hazánkat, akár az oszmánok. Ha emlékszünk még a török uralom alatt három részre szakadt Királyi Magyarország térképére, akkor könnyen déjà vu érzésünk lehet, ha meglátjuk, hogy a hétvégén hogyan oszlik el a csapadékmennyiség.

Az ország középső része fogja kapni a legtöbb esőt, míg a nyugati, és a keleti rész csak kevésbé. Ugyan a cudar idő nem fog velünk maradni 150 évig, de így sem akar majd hamar távozni.



Jobb, ha hozzászokunk a gondolathoz, hogy nem sok napot fogunk látni a hétvégén. Péntek éjszaka túlnyomóan borult lesz az ég, a kevésbé szeles tájakon párás lesz a levegő. A csapadékzóna – átmenetileg gyengülve – a Tiszántúlt is eléri, sokfelé számíthatunk ismétlődő esőre, záporra. Az ország középső harmadán kiadós csapadék valószínű. Az esti óráktól a Nyugat-Dunántúlon csökken a csapadékhajlam. A délkeleti szél már a középső tájakon is északnyugatira fordul, és a Tiszántúl kivételével nagy területen kísérik élénk, erős lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 7 és 13 fok között alakul.

Szombaton erősen felhős vagy borult lesz az ég, csupán kisebb-nagyobb vékonyodások, szakadozások lehetnek a felhőzetben. A csapadéktevékenység a nap folyamán gyengül, főleg délutántól az ország keleti kétharmadán is egyre kevesebb helyen eshet. Az északnyugati szél a Dunántúlon sokfelé lesz erős, a hegyekben és a Balatonnál viharos széllökések is lehetnek, másutt jobbára mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 14 fok között, a Viharsarokban 15, 16 fok körül várható.

Vasárnap kezdetben erősen felhős lesz az ég, majd vékonyodik, szakadozik a felhőzet, de főleg a Duna-Tisza közén és a Dunántúl nagy részén nagy területen maradhat felhős, párás az idő. Reggelig még többfelé, napközben egyre kevesebb helyen várható eső, zápor, délután már csak elvétve lehet csapadék. Az északi, északkeleti szelet elsősorban a Dunántúlon kísérik élénk, időnként erős lökések. Hajnalban 4, 11, kora délután általában 11, 17 fokot mérhetünk, de a tartósabban felhős tájakon hidegebb is lehet.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap