Hoppá! Közösen hozta meg a döntést Majka és Hajni - „Mi mindig azt mondtuk, addig leszünk együtt, amíg jól érezzük magunkat”

Hoppá! Közösen hozta meg a döntést Majka és Hajni - „Mi mindig azt mondtuk, addig leszünk együtt, amíg jól érezzük magunkat”


Boldog és elégedett az életével Majka felesége, Majoros Hajni, és egy percig sem érzi áldozatnak, hogy a sajátja háttérbe szorult férje karrierje és a családjuk miatt.

Amikor eldöntötték, hogy babát vállalnak, Majka feltette a kérdést: otthon tudna lenni a gyerekekkel? Ahogyan Hajni a Három Igazság című műsorban mesélte, akkor a rappernek már szárnyalt a karrierje:

„Annyit dolgozott, hogy ha még én is dolgoztam volna, a gyerekeinknek nem lettek volna szülei. Legalábbis az elején, most már egálban van a dolog... Peti nem akarta, hogy feláldozzam magam azért, hogy ő dolgozzon, én meg gyerekeket neveljek, és majd egyszer ezért őt okoljam. A döntést ketten hoztuk meg. Szerencsés vagyok, hogy megtehetem, hogy kizárólag a gyerekeimre koncentrálhatok, hozom-viszem őket, például edzésre.”

Peti feleségének lenni azon túl, hogy sokat tesz a családért, azt is jelenti, hogy kaptam egy olyan férjet, társat, aki mellett én teljesen ki tudok bontakozni, aki tud rám figyelni – folytatta Hajni, hozzátéve, ma már elhiszi, hogy együtt öregszenek meg Majkával. – Mi mindig azt mondtuk, addig leszünk együtt, amíg jól érezzük magunkat, ma már azt, hogy együtt öregszünk meg.

Forrás
loading...

AKTUÁLIS