Kiderült! Ő halt meg a tragikus balesetben! Nyugodjék Békében!

Kiderült! Ő halt meg a tragikus balesetben! Nyugodjék Békében!


Autóbalesetben vesztette életét a Söréd-Bodajk II. csapatának játékosa, Bálint Gergő.

30 éves korában elhunyt Bálint Gergő, a Söréd-Bodajk II. csapatának játékosa. A feol.hu azt írja, autóbalesetben vesztette életét. Utoljára a hétvégén befejeződött Téli Műfüves Bajnokság sorozatában lépett pályára még január 28-án, a Fehérvárcsurgó elleni összecsapáson.



Első hivatalos felnőtt mérkőzését a 2013/2014-es idényben a megyei II. osztályban szereplő Bodajk SE csapatában játszotta. Ezt követően még háromszor kapott lehetőséget a pontvadászatot a 14. helyen záró együttesben. Emellett 18 mérkőzésen az U20-as együttesben stabil csapattag volt. Majd volt némi kihagyás pályafutásában, legközelebb a 2020/2021-es évadban a Söréd gárdájában hat mérkőzésen szerepelt. A következő idényben már 28 találkozón követelt helyet magának a Söréd-Bodajk II. legénységében.

Bálint Gergőt szombaton búcsúztatták.

Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap