Elárulta Galambos Lajos ügyvédje, pedig erről hallani sem akart a zenész

Elárulta Galambos Lajos ügyvédje, pedig erről hallani sem akart a zenész


„Nem könnyű helyzet ez, Lajosnak ez folyamatos lelki teher.”

Köztudottan február 15-én kellett börtönbe vonulnia Galambos Lajosnak, de súlyos egészségi állapotára hivatkozva halasztási kérelmet nyújtottak be, amit el is fogadtak.

Bár tüdőproblémája miatt orvosa szerint nem trombitálhatna, a zenész azóta nemcsak hogy nem vonult börtönbe, de koncertet is adott. Igaz, többször is rosszul volt.

Legutóbb annyira bepánikolt, hogy mentőt kért ismerőse a mocsai birtokára, ahonnan végül a sürgősségi osztályra szállították, miután fulladásos rohamot kapott.

Rengetegen aggódnak érte, ugyanakkor van egy olyan „tábora is”, akik nem hisznek neki, úgy vélik, hogy a betegsége kitaláció – így akarja megúszni a börtönt.

A Kiskegyed megkereste ügyvédjét, Dr. Csontos Zsoltot, aki részletesen elmondta mi és hogyan történik az egyre bonyolódó Lajcsi-ügyben.

- Több ügyvéd kolléga dolgozik Lajcsi ügyén, most engem kért meg az ezzel kapcsolatos kommunikációra. Az ügyfelem nincs jól, a halasztási kérelmet betegsége miatt és az orvosszakértő véleménye alapján mi megkértük a bíróságtól, aki a törvényeknek megfelelően rendelt ki saját szakértőt. Az elsőfokú döntés a szakértői vélemény alapján már megszületett, de részleteket akkor fogok mondani, ha a döntés jogerőssé válik. Így is túl nagy a nyomás most az ügyfelemen.

Mindenki arra kíváncsi, végleg megúszhatja a börtönt?
- Nem, az ő esetében nem évül el a büntethetőség – jelenti ki határozottan az ügyvéd. Ennek megvan a szigorú törvényi előírása. Ennek a menete úgy zajlik a mi esetünkben is, hogy az orvosi diagnózis után beadtuk a bíróságnak a kérelmet, amely alapján a bíróság kirendelte az orvosszakértőt. Ha a kérelem megalapozatlan, elutasítják, de Lajos esetében nem az, mert közvetlenül az életét veszélyeztető betegsége van. Az orvosszakértők elkészítik a szakvéleményeket, állást foglalnak a betegséggel kapcsolatban és ezután a Büntetés-végrehajtás egészségügyi szolgálat vezetője szintén nyilatkozik a szakértői vélemény tükrében a bíróságnak és ők pedig azt mondják meg, hogy el tudják-e látni megfelelően a beteget Bv intézményben.

Ha elhárul az életveszély, akkor természetesen be kell vonulnia, nem évül el a büntethetőség.

Van is erre precedens, van olyan eset, hogy valaki 5 évig nem kezdte meg a szabadságvesztés végrehajtását, majd meggyógyult és utána várták szeretettel. Nem könnyű helyzet ez, Lajosnak ez folyamatos lelki teher, neki is jobb lett volna, ha bevonul és minél hamarabb véget ért volna ez a meghurcoltatás.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap