Rendkívüli: Ez egészen elképesztő! ŐT tartóztatták le

Rendkívüli: Ez egészen elképesztő! ŐT tartóztatták le


Letartóztatták a fonyódi végrehajtót – derül ki a Népszava helyszíni riportjából.

A riport szerint a fonyódi Balaton Áruház utcai bejárata mellett még kint a tábla, mely az általános, a telefonos és a jogi félfogadás időpontjait is sorolja, s a második emeletre irányít, ha valaki N. Gábor önálló bírósági végrehajtó irodáját keresi.

Két szinttel feljebb viszont csak egy, a folyosó végi közjegyzői iroda melletti ajtóra hevenyészve kiragasztott A4-es lap fogad, mely felett már csak emlék a hajdani névtábla:

„Az ügyfélfogadás határozatlan ideig technikai okok miatt szünetel”
– írja a Népszava.
Emlékeztetnek az ügyészségi gyanúra, amely szerint

„A Fonyódi Járásbíróság mellett működő önálló bírósági végrehajtó 2021. június 7. napján 42 677 000 forintot adott át összesen a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke részére, mely összegekből dr. Völner Pál is részesült”.

Mint írják, a fonyódi önálló bírósági végrehajtói pályázati felhívás a Hivatalos Értesítő 2019. augusztus 30-i számában jelent meg, N. Gábor kilenc társával együtt 2020. február 5-én vehette át kinevezését.

A Népszava szerint a helyieket láthatóan megmozgatta az eset, a fonyódi Facebook-csoportok szinte mindegyikében sok hozzászólást generált a hír, hogy előzetesbe került a helyi végrehajtó.

A hozzászólók nagyjából ugyanazt erősítették meg, amit a helyszínen megtudtunk, akadt, aki szerint nem egyszer törvénytelenül járt el a végrehajtó, például vállalkozói számlát tiltatott le magántartozás miatt, amit amúgy az eljárás kezdetére már ki is egyenlítettek.

Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap