Borzalmas hír érkezett! Mély megrendüléssel tudatjuk, beigazolódott, valóban őt találták meg! Meghalt Bangó....
Február vége óta várta a Bangó család, hogy végre kiderüljön, valóban a fél éve eltűnt édesanyjuk holttestét találták-e meg Gősfa település határában. A DNS-teszt most beigazolta félelmüket: a szeretteitől távol Bangó Istvánné Mária maradványait találták meg vadászok.
Ahogy a Blikk is többször megírta, mára szinte az egész ország megismerhette Mária történetét. Az idős nő tavaly ősszel, 2022. szeptember 26-án, délelőtt fél tizenkettő körül indult el a Gősfa mellett található Csöngedben lévő otthonából, hogy megkeresse a kutyáját. Az ebet imádták a férjükkel, ezért leginkább bent tartották a házban. Az állat ennek ellenére szeretett elkóborolni. Tavaly ősszel is ez történt, ám ezúttal csak a házaspár kutyája tért haza, Mária soha többé.– Egy falubeli elmondta, hogy fél 12-kor találkozott vele a földúton, az erdő mellett. Neki is elmondta, hogy csak a kutyát jött megkeresni és hazavinni. Piros nadrágot, szürke felsőt és fehér cipőt viselt, és kutya póráza is nála volt – nyilatkozta Mária lánya, Mira korábban. Szerinte az anyja valóban csak a kutyát ment el megkeresni. Úgy véli, ezzel magyarázható az is, hogy okmányokat, kézpénzt és bankkártyát sem vitt magával.
A család a Vasárnapi Blikkben mondta el, hogy az asszony egy pórázzal és egy szál cigarettával indult az eb keresésére.
– Egy szál cigaretta volt nála, de telefont és iratokat sem vitt magával. Nagyon nehezen járt, így messze nem juthatott, a falubeliek pedig már két órával később keresni kezdték, a rendőrség pedig négy óra múlva. Azóta a rendőrök nyomkövető kutyákkal, drónokkal is próbálkoztak, mi pedig – a rendőrséggel együtt – többször is szerveztünk nagyszabású kutatásokat, valamint a fényképét is kiplakátoltuk, de nem jártunk sikerrel – nyilatkozta akkor az eltűnt asszony lánya,
A rokonai szerint az asszony egészségi állapota miatt nem juthatott messzire, ám hiába eredtek gyorsan a nyomába, nem találták meg őt.
Arról is beszámoltunk, hogy végül fél évvel később, február 17-én Gősfa külterületén a vadászok emberi maradványokra bukkantak. Akkor csak feltételezni lehetett, hogy az eltűnt asszonyt találták meg, az azonosítás ugyanis hosszabb időt vett igénybe.
Éppen Csöngeden voltunk anyut keresni, amikor értesítettek a rendőrségtől, hogy találtak egy holttestet, és a ruházat alapján lehetséges, hogy anyukám az
– mesélte Mária lánya.
Valóra vált a félelmük
A holttesttől DNS-mintát vettek, amelynek az eredménye másfél hónappal később megérkezett. A teszt egyértelműen bizonyította, hogy Bangó Istvánné Mária holttestét találták meg Gősfa mellett.
Külföldön tartózkodtam, amikor megérkeztek az eredmények. A boncolási jegyzőkönyv másolatát láttam, abban az áll, hogy keringési és légzésleállás okozta anyukám halálát
– mesélte az elhunyt asszony lánya.
Bár a család értesült a szörnyű hírről, az asszony halálának körülményei még így is sok kérdést vetnek fel.
– Az anyukámat 6 kilométerrel odébb találták meg. Ez nagyon sok kérdést felvet bennem, amikre talán sosem kapok választ – árulta el Mira a Borsnak, hozzátéve: nagyon megviselte őket a várakozás, amíg a teszt eredménye megszületett.
– Nyilván legbelül tudtam, hogy anyukám az, de ha csak egy százalék esély is van arra, hogy nem anyu, akkor igazából csak tétlenül várakozok és hetekig áll a keresés – mondta, majd így zárta: „A lényeg, hogy most már megvan, így számomra az a legfontosabb, hogy tisztességesen eltemessük, hadd nyugodjon békében”.
Forrás
Home
/
Aktuális
/
Élet
/
Érdekesség
/
Gondoltad volna
/
Hírek
/
Nők
/
Történet
/
Világunk
/
Borzalmas hír érkezett! Mély megrendüléssel tudatjuk, beigazolódott, valóban őt találták meg! Meghalt Bangó....
Borzalmas hír érkezett! Mély megrendüléssel tudatjuk, beigazolódott, valóban őt találták meg! Meghalt Bangó....
Világunk
Címkék:
Aktuális,
Élet,
Érdekesség,
Gondoltad volna,
Hírek,
Nők,
Történet,
Világunk