Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG – Tragikus hírt kaptunk reggelre– hatalmas név távozott közülünk!

Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG – Tragikus hírt kaptunk reggelre– hatalmas név távozott közülünk!


Hetvenhat éves korában meghalt Debreczeni Tibor olimpiai hatodik helyezett kerékpáros.

Debreczeni - amint a magyar szövetség (MKSZ) vasárnapi megemlékezése kifejtette - 1946. szeptember 19-én született Csepelen. Sportolni 1961-ben kezdett, előbb a kajakozással és az atlétikával ismerkedett, kerékpárosként 1965-től versenyzett a Csepel SC-ben. Háromszor választották meg az év kerékpárosának, a Csepellel - egyéniben és csapatban - 17-szeres magyar bajnok lett.

Pályafutása legnagyobb sikereit csapatban aratta, Géra Imrével, Takács Andrással és Petermann Józseffel világbajnoki hetedik helyig jutott. Az 1972-es, müncheni olimpián a 100 kilométeres országúti csapatversenyben a hatodik, pontszerző helyen zártak úgy, hogy eredetileg hetedikként értek célba, de a harmadik időt teljesítő belgákat doppingvétség miatt utólag kizárták. Az egyéni számban 64. lett.

Aktív versenyzői pályafutását 1977-ben fejezte be, majd edzői képesítést szerzett: klubjában az utánpótlással foglalkozott, később a győriek mestere lett. Az ezredfordulón Gyöngyösön alapított klubot, majd a hazai szövetséget segítette.



Szívével hosszabb ideje betegeskedett, április 13-án este, 76 évesen érte a halál.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap